A Télapó egy magas , hófehér hajú, jólelkű  idős ember, akinek intelligens arca, tiszta tekintete van , hangja mély és lágy , ugyanakkor megjelenése méltóságteljes és tiszteletet parancsoló.

Amikor kiosztja az ajándékot, egyformán ad minden gyereknek, nem kérdezi, ki volt jó és ki nem.

Szeretettel beszél mindenkivel, nem dorgál senkit, mégis , amikor a szemébe nézel, ha nem voltál jó, elszégyelled magad. Jó és rossz egyből látható lesz , nem kell semmit mondania. Árad belőle a szeretet, a megértés, ugyanakkor egy megmagyarázhatatlan  méltóság  is, mely kimondatlanul is tiszteletet parancsoló.

Nekem ilyen volt a Télapó.

Egy iskolatársam meg azt mondta, hogy ha  nem pocakos, piros arcú, gömbölyű orrú, szemüveges és nem viccelődik és nevetgél a gyerekekkel, neki az nem is a Télapó.

Neki meg ilyen volt az igazi .

Vajon milyen kiskori vagy tudattalan élmény hatására formálódott meg bennünk ez a kép?  Ahány ember, annyiféle Télapó. Mindenkinek más ragadt meg, más a fontos az ajándékot osztó nagyszakállúból. És egyben kép is magunkról, kinek milyen tulajdonság, külső a szimpatikus, mi a fontos. Az én Télapóm például egyáltalán nem testes , és nem is pocakos, magas, vállas és inkább sportos testalkatú.

Bizony, bizony…

Annak idején de sokszor füleltünk a húgommal, hogy meglessük, amikor beteszi a cipőnkbe az ajándékot. Sosem értettük, miért nem sikerült  egyszer sem elcsípnünk a rejtélyes pillanatot.De ez csak tovább növelte a különös személy titokzatosságát.

És volt, hogy karácsony este ott álltunk lesben a bejárati ajtónál, mert látni akartuk a Jézuskát, amint behozza a lakásba a karácsonyfát és az ajándékokat. Emlékszem, amikor halk kopogást hallottunk a folyosón és rohantunk a gyerekszobába. És amint kinyitottuk az ajtót, már ott állt a fa, csillogó pompában, alatta az ajándékokkal. Szemünk-szánk elállt a csodálkozástól, nem értettük ,hol jöhetett be ? Akkor jöttünk rá a nagy titokra, a Jézuska  hang nélkül át tud repülni az ablakon…

(Évekkel később anyu vallotta be, hogy ő kopogott belülről a konyhaajtón.)

Varázslatos pillanatok voltak,és azok is maradtak , még most is, hogy az igazságot már rég tudom.

Azóta már én is átéltem a gyerekeimmel a Télapóvárás és a Jézuska várás izgalmait, amik mit sem veszítettek rejtélyességükből és fényükből attól, hogy én lettem a felnőtt.

Amikor azt mondom, szeretet, nekem ez is benne van.  A gyerekek még könnyen hisznek egy titokzatos és láthatatlan személyben, aki számukra örömöt  és szeretetet hoz. Az ajándék pedig kézzelfoghatóvá teszi, lehozza a földi világba egy  láthatatlan világban lakó lény itt -jártát. A gyerekeknek még természetes, hogy hiszik ezt, mi felnőttek pedig újra tanulunk hinni benne.

Hinni azt hogy vannak dolgok, amit a szemünk nem láthat. Vannak törvények és történések a világban amit láthatatlan erők mozgatnak, de amelyek a szeretet jegyében munkálkodnak. Minden korban, minden nép és felfogás tisztelte és hitte a Természetfelettit.

A Télapó , a Jézuska talán azért oly elterjedt a világon, mert ugyanebből a hitből fakad.

Hinni egy jóságos, titokzatos lényben, akit a szemünk nem láthat, mégis van, létezik, sőt kézzelfoghatóan ad neked valamit, amit ajándékba kapsz tőle .

Ez az ajándék nem olyan mintha a boltban megvetted volna. Más lesz a kiscipőkben és más lesz ott a karácsonyfa alatt. Mert érzed benne a Természetfelettit,  a  titokzatos és megható gondoskodást. Valaki láthatatlanul is gondolt rád, szánt neked valamit, tud rólad, tudja, hol laksz, mit csinálsz, mire gondolsz és tudja, mire vágysz.

Gyerekkorban még mindezt természetes nyitottsággal éli meg az ember, akár a szüleitől áthagyományozódva, akár lelke mély zugaiból előhozva, de hiszi és tudja, hogy létezik a „ JÓ”.

A szeretet minden gyermeki lélekben meg van, és a képesség is, hogy elfogadja anélkül, hogy megkérdezné , - hogy létezik ez ?

Ezen az érzésen még a kiábrándulás sem változtat, amikor megtudod az igazságot.

De milyen igazságot is tudsz meg ?

Mert amikor sietve ,dobogó szívvel raktam bele gyerekeim kiscipőibe az ajándékot,  olyan melegség fogott el , izgalom és szeretet, hogy nem volt kétséges, arra a pár pillanatra megszűntem szülőnek lenni, akkor én voltam maga a Télapó.

És bevallom, rettegve vártam az időt, amikor majd gyerekeimnek is meg kell mondanom, mi is az igazság. Féltem, hogy nagy lesz a csalódásuk, amikor lehull a lepel , és kiderül hogy nincs is Jézuska És nincs is Télapó . De tényleg nincsen ?

Amikor eljött az idő, nem mondhattam mást a gyerkőcöknek , mint az igazságot, az én igazságomat. Ami úgy szólt, hogy a Télapó és a Jézuska létezik. De mivel nem tudna mindenhova eljutni , ezért a szülők veszik meg az ajándékokat, és ilyenkor úgy érzik,  ők a Jézuska , és ők lesznek a Télapó. Az igazi pedig van valahol, de hogy igazából hol, azt  nem tudja senki…

Pár évvel később beszélgettünk róla, és azt mondták, teljesen természetes volt nekik ez a magyarázat, valami ilyesmit sejtettek ők is, és teljesen el is tudták fogadni. Elfogadták, hogy mindenkiben él egy Télapó, egy Jézuska, és az érzés számít, ami tovább él, a lelkükben megmarad.

Ma már szinte felnőttek a fiaink és lányunk is  kamaszkorba lépett. És úgy tűnik, a nagy kiábrándulást sikerült áthidalni. Mert megértettek valamit. Valamit ,amit ők is szavak nélkül , gyermeki lényükkel tudtak, sejtettek.

Ma, amikor eljön a karácsony közösen díszítjük fel a fát . Általában jó hangulatban, hol egyikőnk, hol másikunk  kötözi a szaloncukrokat, rakjuk  a díszeket,  feltesszük az égősort, és a végén felkerül a csúcsdísz is. Megállapítjuk, hogy idén is milyen szép lett a fa. 

Ekkorra már beesteledik, és amikor elkészültünk, lekapcsoljuk a villanyt.

És akkor történik valami. Elcsendesedünk, átöltözünk, a jókedvű sürgést felváltja egy meghatott, csendes várakozás.

- A Jézuska már a kertek alatt jár ... - mondták nekünk ilyenkor régen.

Ma már először gyermekeink óvakodnak oda a fa alá és teszik  le a nekünk szánt ajándékokat.

Mi , szülők pedig eltűnünk  ilyenkor. 

Az érzés ismerős, akárha régen. Szememet könny futja el :

-  Istenem, ... Itt van a Jézuska ....