35 km –es táv , ám igen nehéz terep, 1600 m szintkülönbség a Mecsekben. Bizonytalan időjárás , zivatarok, lehűlés , eső. Boti, Attila, Judit és én mindezek ellenére úgy döntöttünk , bevállaljuk.  ( Magam részéről  úgy éreztem nem  vagyok egészen normális. ) A 35 bevállalásában segített egy véletlen is , Attila kérdés nélkül 35-re nevezett be .De  végül nem bántam meg , sőt… Utólag visszagondolva  emberpróbálóan nehéz, de nagyon sikeres túra volt. Megküzdöttünk a tereppel, az idővel , de legfőképpen önmagunkkal.  Mi , Judittal  újabb lépcsőfokot léptünk előre , megint többek lettünk , erősebbek, és megint rájöhettünk, egó ide vagy oda , ha egyszer beindult egy folyamat  legbelül,  nem lehet megállni  , és egyre többet és többet akarunk önmagunktól ,   és egyre nagyobb kihívásokra vállalkozunk. Én magam részéről külön versenyen indulhatnék az extrém  felkészületlenségből , és egyéb hátrányos helyzetből  milyen őrültséget vállal be  és végül minden látszat ellenére mégiscsak teljesíti -  címzetűek között . Néha már az az érzésem , a lelkem mélyén szándékosan  gördítek különböző akadályokat a rendszeres felkészülés  elé, hogy utána maximálisan megijeszthessem és elborzaszthassam az egómat .  Mintha így akarnám a végsőkig elvinni, hogy végre túlléphessek rajt

Mint már jónéhányszor előfordult velem ,most is  anélkül, hogy különösebben edzettem, vagy fizikálisan rendben lettem volna ,egyszer csak ott találtam magam a Mecsekben Judit, Attila és Boti mellett , amint arra készülök, hogy életem eddigi  legmeredekebb hegyeit megmásszam 35 km –es távon ,lehetőleg  jó tempóban , jó idővel  . És a túra gondoskodott mindenről, ami az önlegyőzéshez hozzásegíthetett mindannyiunkat .Volt benne minden , ami a nehézséghez kellett . Elsőként , csakhogy az egó már az elején elrettenjen ,megmászod a Zengőt , ami a Kékesnél is  meredekebb  hegy volt  , és amikor a tetejére érve jól kifullasztottad és kifárasztottad magad , és már örülni kezdenél a sikernek, akkor jön egy meredek, csúszós  lejtő, ami legalább annyira kiveszi az erődet , mint a kapaszkodás felfelé . És amikor szeretnél egy kicsit megpihenni,  jön egy újabb magas hegy , aztán megint egy , és megint egy ,csakhogy érezd, hogy van lábad,izmaid , meg szíved és tüdőd  és ereid meg pulzusod, és mindezt tartósan a maximumra hajtsad. És persze közben minden pórusodon át ömöljön a verejték , ami  egy extrém méregtelenítéssel  felért. Én ennek következtében már a túra első harmadában nehezen tudtam elviselni saját szagomat. Jó is volt, hogy sokat voltunk mozgásban , így kevésbé éreztem saját magam .És hol volt még akkor  az a kis masszív, sűrű eső , ami után már egyöntetűen mindegyikőnk szaga  az ázott kutyáéra kezdett hasonlítani .  Rendesen égett minden, aminek ki kellett égnie. Attila azt mondta, erőteljesebb a hatása , mint egy hetes méregtelenítő tábornak  . De a túra nehézsége ellenére a táj nagyon szép volt . A Mecsek hegyei helyenként gyönyörű kék fényben úsztak . A Zengő tetejénél  reggel felhőfoszlányok úsztak .  Az idő is nagyon változatos volt. Hol meleg napsütés, hol égdörgés , hol eső kapott el minket . Hatalmas fák, hegyek ,vad , gyönyörű és titokzatos erdők . Zengő-hegy, Csengő-hegy , Somos-hegy , hogy is felejthetnénk ?

De  furcsa módon minden nehézség ellenére jól éreztük magunkat. Rengeteg forrás volt, ahol lehűthetted kezedet , lábadat,  lüktető halántékodat .Mégis  alapvetően jó kedvünk volt .Bár a csapat két részben járta a túrautat .

Attila velünk maradt  ,hogy támogasson Judittal bennünket , Boti  kis idő múlva gyorsabb sebességre kapcsolt , és előresietett . Jó formában volt , míg mi a saját tempónkban kapaszkodtunk , ő egyre jobban belendült , helyenként futott , csakúgy repült . Csak találgattuk, most merre járhat , de mivel nem volt térerő, nem tudtuk elérni , ő sem minket  .Később kiderült, egy darabig az ellenőrző pontokon várt bennünket , de mivel nem sikerült beérnünk  , inkább rákapcsolt és ment ahogy a tempója és a lába vitte …

Ettől függetlenül gondolt ránk , és mi is rá. Az ő haladása nekünk is nagyobb erőt ,kitartást  és  szép felismeréseket  is adott . Az egóm, miután látta, a lázongásnak nincs sok esélye ,mintha szép szelíden visszahúzódott volna  . Ennek hatására minden átértékelődött , ami  nagyon nehéznek tűnt . A  teher nem változott ,  ugyanakkora maradt , a lábam is ugyanúgy fájt, az ereim az emelkedőknél továbbra is doboltak a fejemben , de  mégsem kellett az egészbe belehalni , egyszerűen csak nehéz volt , de ez is  nagyon rendben volt …Szóval minden jó volt, ahogy volt …még a teher is egyszerűbbé, természetesebbé  vált, az út , a haladás pedig sokkal szebbé, élvezetesebbé  változott . Megint megértettem valamit, szóval lehet ezt egészen másképp is csinálni , mint eddig gondoltam…

Lendület-forrás után egy völgybe érve egészen ránk sötétedett . Hűs patakon keltünk át .Olyan sötét felhő volt felettünk, mintha este lett volna .Különös hangulat lett így a völgyben. Mintha mesében volnánk , mindjárt jön a királykisasszony , meg  a sárkány. A völgyből fölfelé kaptatva aztán leszakadt az ég . Sűrű eső áztatott , dörgött az ég , az esőkabáton kívül az eső , belül a verejtékünk  csorgott sűrű patakokban, mivel az emelkedő szokás szerint igencsak meredek volt . Szinte már élveztük  a nehézségeket . A talaj csúszott , mi pedig azt mondtuk, mintha egy kalandtúrán lennénk. Judit elcsúszott , szép puhán bedőlt  a sűrű csöpögős bokrok közé , később Attila is elhasalt .    Csuszkorálva a csöpögős,  bozótos ösvényen  egy három vízszintes drótból álló  villanypásztor mellett haladtunk el. Helyenként csak pár centire volt a testünktől. Az eső meg rendesen  esett , ami ugye kedvez az elektromosság terjedésének . Már csak ez kellett volna az élménytúrához . Nevettünk. Mint egy extrém kalandtúra. Mindent kikaptunk ,mintha odafönt játszottak volna velünk , egyik nehézség a másik után . Nehéz emelkedők , morzsalékos ,csúszós lejtők, szél , napsütés , patakon, kidőlt fán való átkelés , égdörgés , eső, sár , még épp csak a villám nem csapott belénk . Attila azt mondta, nehogy kihagyjuk ,ha már extrém túrán vagyunk , háromra mindenki nyaljon egy  vezetéket , övé a felső…

Épp ideje volt , hogy az ellenőrző pont az óbányai helyi kocsmában várjon minket. Amint a faluba értünk, kisütött a nap ,a söröző padjára  kiteregettük az esőkabátot , zoknit cseréltünk, a kilós sarat a cipőnkről egy utcai vízfolyásban tocsogva lemostuk , és egy kis sörrel kiülve a szikrázó napsütésben pihengettünk.És újra meleg lett .És szikrázó napsütés .Felszáradtunk . És újabb nagy hegy várt ránk, immár az utolsó. Somos-hegy névre hallgatott . Mire felmásztunk, már kezdtük megszokni a terhelést, már csak kellemes fáradtságot éreztünk. De talán az  is adott erőt , hogy tudtuk ,a nehezén már túl vagyunk. Még jó 7-8 km , és beérünk . És így is volt. Somos-hegynél Boti végre elért minket telefonon,  és elköszönt, már jó órája várakozott a célban, így  már hazaindulna . 7 óra 40 perc alatt megtette a távot  .Hát aki repült , az repült … hozzánk képest .De mi is büszkék voltunk magunkra  Judittal . Végül is első ilyen nehéz túránk volt . Két eltévedés miatt  közel 43km-t tettünk meg 11 óra alatt . 1600 m szintkülönbséggel. Nehéz visszaadnom a túra eseményeit és nem is tudom felsorolni , mi minden volt , merre jártunk . Talán Attila , ha leírja az élményeit, teljesebb lesz a kép.Számomra sikeres , és nehéz túra volt . Újabb felismeréssel. Újabb elégedettséggel.

Reggel szép élmény ért bennünket , a Mecsek hegyei felé közeledve az autóból láttunk  egy gyönyörű szivárványt .  Attila épp akkor beszélt Botival, aki  kocsival a rajthely, Pécsvárad felé tartott . A szivárványt kétszer is láttuk , először előttünk volt , később mögöttünk . Átjöttünk alatta  .Ez igen jót jelent. Bíztató előjel  is lehet .  Jó szövetség előjelzője ,  ember és a bennünk  élő isteni lélek  között . Ember-ember, lélek-lélek  előrevivő , jó szövetsége.   Akkor még nem tudtuk, hogy  sikerül ez a nehéz túra. Most utólag visszagondolva újra meghaladtuk önmagunkat . Előbbre léptünk , új élményekkel , a tiltakozó egót feledve,.

Mert egónk tiltakozásai, félelmei fokról fokra foszlottak le rólunk,  s mi elhagytuk megrettent  én-darabkáinkat mint ahogy felesleges ruhadarabjaitól szabadul meg az ember. Otthagytuk őket az emelkedők tetején, a meredek , csúszós lejtőkön, ott hagytuk az esővízben, ami lefolyt testünkről  a földbe ,  a levegőben, amit fújtatva  kiszuszogtunk, és a patakokban csorgó verejtékünkben , amely elpárolgott rólunk,s talán egy ideig még ott vibrált a Mecsek hegyei felett ...

Nehéz volt, szép volt , egót edző,  lelket érlelő .Köszönet Juditnak , amiért kinézte ezt a túrát , és Mindannyiónknak, akik vállalkoztunk rá, hogy egy csapatot, szövetséget alkotva, egymást segítve  teljesítsük.

Átléptünk a határainkon, önmagunkon, részemről megtettem azt ,amiről nem is hittem volna,hogy sikerül .Persze ezt már a reggel is előre jelezte,hisz már akkor megtettük a lehetetlent :    ÁTJÖTTÜNK A SZIVÁRVÁNY ALATT…!!!