Amikor valamilyen kényelmetlen helyzetbe kerülünk, amibe látszólag véletlenül keveredtünk bele, az mindig olyan szituáció, amely valamire tanítani akar, valamire fel akarja hívni a figyelmet. Feszültség alá kerülsz, erős indulatok kavarognak körülötted, és kavarodnak fel benned. Látszólag a külső események miatt, valójában belőled, a legmélyedről kerül mindez pillanatok alatt a felszínre. A helyzet képtelensége, feszültsége hozza elő, máskülönben nem figyelnél fel rá.Minden esetben a dolog jól meg van rendezve. Éned felső része olyan helyzetbe hoz, hogy kényelmetlenül érezd magad.
Amikor a pénztárcámban semmi apró nem maradt, először csak csodálkoztam, hogy nahát, hogy sikerült ennyire kisöpörni magam. Aztán megláttam Józsi bácsit, és arra gondoltam, - ez kellemetlenebb, mint gondoltam. -  Bár belsőm hátsó zugaiból megszólalt egy tűnékeny hangocska: - miért kerültem ilyen helyzetbe ? - de időm sem volt figyelni rá, olyan gyorsan történt minden, hogy éltem a szituációt , és közben alaposan felhúztam magam.
Ma már van időm vizsgálgatni, miért kaptam mindezt .
Nagyon nehéz kérdés az adok-kapok viszony, különösen, ha rászorulón igyekszik segíteni az ember.
Nem is olyan könnyű tisztán adni , elvárások, torzulások, manipulációk nélkül. Ha egy nagyvárosban mindenkinek adnál, aki az utcán kéreget, valószínűleg előbb-utóbb te is az utcán találnád magad.
De ha visszautasítasz valakit , aki kér tőled, aki szerencsétlenül járt és láthatóan nincs semmije sem, te érzed magad kényelmetlenül, amiért még mindig jobb helyzetben vagy mint ő. Mi itt a megoldás ?
Hogy lehet különbséget tenni ?
Nem könnyű dolog kérni , képzeld magad az ő helyébe. És ugyanígy nem könnyű adni sem, amikor neked is kevés van. De úgy gondolom az egész nem lelkiismereti kérdés.
Hanem mélyebben van a megoldás, és mint minden kényelmetlen érzés, ez is tanulásra, változtatásra, megismerésre sarkall. Mi a célja a helyzetnek veled. Miért kerültél ilyen dilemmába ? Befelé kell nézni, ahelyett, hogy a hajléktalan kérdés globális megoldásán törnénk a fejünket. Mindamellett csak megjegyzem, hogy az utcára kerülés mögött komoly érzelmi traumák húzódnak, és inkább innen lehetne a megoldás kereséséhez is hozzáfogni, nem az anyagi juttatások oldaláról.

Az Isteni valóság tökéletes egyensúlyt kíván. Ha valaki nem egyensúlyból, nem teljesen belsőből cselekszik, a nagy energetikai hálóban is mindig valamilyen zavart kelt. És ez a megbolydult valóság helyre akarja állítani önmagát, ezért olyan szituációt teremt, amiben ráébreszt, vedd észre, most nem cselekedtél saját egyensúlyodból, vagyis nem a lényed természetes törvényeinek megfelelően tetted,amit kellett, nem azt tetted, amit igazán éreztél.
Velem is így történt.
Én is így cselekedtem, amikor legelőször adtam Józsi bácsinak. Ugyanis az én későbbi kényelmetlen szituációm kitermelődése ennél a pontnál vette kezdetét.
Emlékszem, amikor először jött oda hozzám , hogy legyek szíves pár forintot adni, én egy 200-ast adtam neki.
Gondoltam, egy 20-asból még egy tisztességes kiflit sem tud venni, és mivel őszintén kért tőlem, én is adni szerettem volna neki. Igen, az adáson volt a lényeg.
És nagyon jót akartam vele tenni. Gondoltam, örülni fog neki, ha nem 20-ast vagy 50-est kap, hanem egy kicsit
nagyobb " aprót".Gondoltam, legyen egy jó napja. De ha mélyebben megvizsgálom magamat, mit is tettem, hogy is tettem ?
Biztos, hogy egyensúlyból, belsőm természetes összhangjából cselekedtem ?
Sajnos nem.
Ugyanis nem számítottam rá, hogy az öreg minden nap ott lesz majd, s minden nap odajön hozzám és kér. Később aztán már nem szólt, csak ült, én pedig legtöbbször magamtól adtam neki.
Csakhogy a gond ott kezdődött, hogy ennyim minden napra nekem sem volt. Kezdtem lejjebb menni, 100-asok, 50-esek.
És a nagy jót akarás ahogy teltek a hetek és hónapok egyre kényelmetlenebbé kezdett válni. Ugyanis nem annyit adtam, amit az én pénztárcámhoz méretezve illett volna .Ő őszinte volt velem, amikor kért, ám én nem voltam őszinte ,amikor adtam. Nem mertem bevallani azt, hogy nekem is kevés van.(Persze senki nem mondta, hogy 200-ast kéne adni,ezt csak én állítottam fel magamban, mert azt gondoltam, a mai viszonyok mellett, ennyit kellene.)
Ha mélyebbre ások magamban, mit is találok ?
Sokszor hajlamos voltam többet adni,mint ami nekem is volt. Nem csak anyagiakból, de energiából, figyelemből is. Azt hiszem, vagyunk így páran.
Ez lehet, hogy nagyon erényesen hangzik , csak éppen nem helyes. Mert a vége legtöbb esetben a kimerülés. Mert nincs benne igazi egyensúly. És így az adásban, a nagy jótettben a természetes és egyszerű tisztaság helyett egy kis hazugság, egy kis manipuláció is benne van, ami mindig az elégedetlenkedő egó műve.
Miért adtam elsőre többet ?
Hogy a jótékony adó szerepében tetszelegjek. Ez a biciklis szituáció nagy tanító és kíméletlenül leleplező volt a
számomra.Az isteni valóságban nincs szükség plusz jótékonykodásra. Miért akartam olyan jó lenni ? Őszintén.

Egyrészt, mert nem mertem megmutatni hiányosságomat, gyengeségemet vagyis azt, hogy nekem sincs.
Másrészt, hogy lássam az öreg arcát, amint felvidul, hogy az én adományomtól boldog legyen.
Sokan mondják azt, csak azért tettem ezt , vagy azt, hogy boldoggá tegyelek, hogy te boldog légy. Hogy Te boldog légy ? Miért ? Hogy mondhatnám én meg a másiknak, hogy hogy érezze magát? Ez , bármilyen önzetlen dolognak is tűnik, valójában a rejtett manipuláció tipikus példája.
És hány szerelmes ember mondja ezt a párjának . Hány szülő a gyerekének. Nekem az a legfontosabb, hogy teboldog légy! Miért is ?
Mert akkor én is szeretetet kapok tőled. Vagyis szeretetet kapok az egóm részére, hiszen az egó hiúsága kielégítve.

Jót adok neked és te visszatükrözöd rám, milyen végtelenül jó is vagyok. Miért nem tudja ezt mindenki magáról ? Miért kell visszaigazolásokat keresni ? Hol is van az ön-magunkba vetett természetes bizalom ? Más mondja meg, milyen vagy?Jót tettél valakivel, vagyis azt tetted, amit gyerekkorunk óta sulykolnak belénk. Jónak kell lenni, jót kell tenni.
Ha ezt vagy azt teszed, szeretni fognak, szeretet jár érte.
Csakhogy ez nem cserekereskedelem.
A szeretet önmaga okán létezik. És minden pillanatban átjár, ha lényed belsőjével, Isteni valóságával összhangba kerülsz.
Jót tettem, mert ezt kellett tennem. Így kívánta az összhang.
Ha én ebből az összhangból cselekedtem volna, be merem vallani, hogy nekem is kevés van, és adok egy 50-est minden szabódás nélkül, a többit pedig az isteni valóság egyensúlyára bízom. És bízom abban, hogy egy őszinte,kérni tudó, tehát a szeretetet ismerő ember nem szenved hiányt,ha " Isten bennünk végzi a dolgát". Vagyis másoktól isfog kapni. ( Ami így is volt, hiszen Attila és mások is gyakran meghívták egy kávéra, egy cigire ...és aprót is sokaktól kapott .)

A válaszból, amit a kérdésemre kaptam, valahol én is arra következtettem, hogy az Isteni valóságban mindenkinek meg van a maga helye. És ha e szerint cselekszel, mindig annyit teszel, amennyit a belsőd diktál. Se többet , se kevesebbet .Magaddal légy tisztában, és akkor minden a helyére kerül. És nem lesznek indulatok, feszültség és ilyen kijózanító döbbenet sem .
Matula szokta mondani a Tüskevárból, - Tudja, Tutajos, jobb ha mi nem avatkozunk a természet dolgába.
Ha valaki megbolygatja a természetes rendet, az mindig valahol visszaüt. Mégha látszólag a legjobb szándékkal is teszi.

Manapság rengeteg helyen kellene adni. De az adni-kapni viszony nem olyan egyszerű.

Az olyan helyeken, ahol sok a kéregető, különösen nehéz.
De ha jól érezzük az összhangot magunkban, pontosan tudni fogjuk, kinek és mikor adhatunk, mikor pedig jobb, ha tovább sietünk. És pillanatok alatt lelepleződik előttünk a sok manipuláló is.
Hiszen sokan olyan elesetten kérnek,majd a szíved szakad meg, de ha nem adsz, egyből kifakadnak, a vérmesebb
ek még meg is átkoznak. És megdöbbenve rájössz, az alázatuk nem valódi, a kérésükben kezdettől fogva ott a burkolt erőszak,rá akarnak venni, kötelességednek érezd adni,segíteni, sajnálkozni, és közben vedd át a bajukat, te oldd meg a helyzetüket, a magadé helyett az ő életüket, és nem érdekli őket, a te erőd mennyi, csak adj, adj , ők pedig nyelik, mint egy feneketlen zsák,amibe bármennyit teszel, sosem lesz elég.

Aki őszintén kérni tud, nem számít neki a végeredmény,( ahogy Józsi bácsinak sem), odaadja magát , átadja magát, rábízza magát egy magasabb valóságra, és ha kap, örül, ha nem kap, akkor sem esik kétségbe, elfogadja azt is.
Ugyanígy aki őszintén adni tud, annak sem számít a végeredmény. Azért ad, mert úgy érzi, ezt kell tennie, nem vár értesemmit. Sem anyagiakban sem érzelmiekben.
Ahol a legkisebb érdek is felmerül, ott megbolydul az energetikai háló és elindul a burkolt manipulációk láncolata, mely végül hatalmas feszültséghez vezet. Mert a rendszer igyekszik helyreállítani önmagát. Ahol érdek van, elvárás, önsajnáltatás, a másik elborzasztása, ott az egyensúly hiányzik, az isteni összhang hiányzik, de legfőképpen hiányzik az eredendő bizalom. Bizalom abban, hogy minden az isteni összhangban működve jól ki van találva.
Úgy gondolom, nincs általános recept, az utcai kéregetők közül mikor, kinek és mennyit kell adni.
Azt a belsőd súgja meg neked. Csak légy elég bátor , hogy az elvárások , a jótékony szerepben való tetszelgés, vagy a gyengeségeid, hiányaid leplezése helyett őszintén tudj adni.
S akkor minden a helyén lesz. És akárhány koldust, kéregetőt, hajléktalant látsz, tudni fogod, mit tegyél.
Isten teszi a dolgát. Benned is, bennük is.
Ha úgy érzed, el kell utasítanod valakit , légy bátor és tedd meg. Ha úgy érzed, az utolsó filléredet kell odaadni, légy bátor, és tedd meg,mert ha a belsőd súgja, akkor képes vagy egy nagyobb egyensúlyt is szolgálni, és akkor teszel igazi jót.
Az isteni valóság az én esetemben nem mondta meg, adnom kellett volna Józsi bácsinak vagy sem. Csak arra figyelmeztetett, figyeljek jobban önmagamra. Mert akkor tudom, hogy mások felé is hogy kell viszonyulnom. És a legfontosabb, akár adok, akár nem, azt őszintén tegyem.
Talán, ha mindenki törekedne rá, hogy ezt az őszinteséget megtalálja magában, akkor annak tudnánk adni, aki ténylegrászorul.
S azok kapnának, akik tudnak kérni.

Mind együtt , egymás által tanulunk. Adni is , kapni is.
Még ha feszültségek árán is, de fontos, hogy rájöjjünk, hogyan kell.
S akkor talán egyre több dolog a helyére kerül, 

és egy nagyobb rendet is szolgálunk vele...