Ahogy szerveink sem.
Amikor pihenünk, alszunk, a mozgás akkor sem áll le, csak más üzemmódra kapcsol.

Ha testünk szükségleteit nézzük, a létezésünk alapja, hogy mozognunk kell. Izmainkat,
ízületeinket használnunk kell, nap mint nap levegőt, ételt, italt kell magunkhoz
vennünk, azt fel kell dolgoznunk és végül a felesleget ki kell ürítenünk.
Mindezt észre sem vesszük olyan természetes.
Csupán akkor jövünk rá, amikor valamilyen zavart szenvedünk.
Elég egy baleset, ami ágyhoz köt, vagy egy betegség, és máris rájövünk, mekkora
gond, ha akadályozva tudunk csak enni, inni, levegőt venni, ha nem tudunk fordulni,
ülni vagy üríteni.
A vizeletet és a székletet egy idő után nem bírja a bőrünk, ha nem ápoljuk, begyullad,
kisebesedik. Ha nem tudunk az ágyban forogni , az egyoldalú terhelést sem bírjuk
sokáig. Nem csak a bőrünk,de szerveink , szöveteink, izmaink, csontjaink, ízületeink
sem. Még éjszaka, alvás közben is szüksége van testünknek időnként a
helyváltoztatásra. Sokszor nem is tudunk róla, álmunkban mennyit forgolódunk.Ez
nem csak a nyugtalan lélek jele, testünknek sem jó a hosszabb mozdulatlanság.
Bőrünk átlagban két óráig bírja a rá egyoldalúan nehezedő test súlyát . Még tudattalanul sem állhatunk
meg. Egy keveset mindig mozognunk kell.A kórházakban a mozgásképtelen fekvő betegeket két óránként forgatják. Ha nincs megfelelő keringés,elzsibbad,megnyomódik, felduzzad, kisebesedik, és végül megfájdul a test.Ha nincs mozgás , az elsorvasztja izmainkat, leépülés kezdődik, megintcsak igen nagy
fájdalommal.
Szóval a megállás fáj. A mozgás hiánya leépüléshez vezet.
Minden mozog. Ahogy az éjszakát felváltja a világosság, ahogy felkel a Nap
majd újra lenyugszik, úgy van mozgásban minden porcikánk is.
Ennek általában nem vagyunk tudatában.

Érdekes, hogy minden, ami a természetes mozgástól megfoszt minket, az rombol,
károsít.
Ilyen az egyoldalú, túlzottan kimerítő fizikai munka .És ilyen a mozgásszegény
életmód.
Egyik sem természetes .
Ilyen lelkünkben a stressz , a distressz és az astressz is.

Amikor feszített készenléti állapotba kerülünk, valójában leállunk,
megmerevedünk, és bár felszökik a vérnyomásunk, elönt az adrenalin és
szervezetünk ugrásra kész, mégis állunk és várunk. Arra, hogy kiderüljön, hogyan
mozduljunk, - támadjunk vagy elfussunk.Mindkettőhöz nagy energiára lesz szükség.
De amíg ez eldől, addig megáll a mozgás, a természetes áramlás .
És ez az, ami károsít.
Aztán később, amikor lezajlott az akció, így vagy úgy, de reagáltunk, akkor félre kell
vonuljunk, hogy kipihenjük a stressz. Hogy erre mennyire szükségünk van, mi sem
mutatja jobban mint a ma divatos, virágzó wellness-ipar .
Erre a pihenőre ősidők óta azért van szükség, hogy belül helyre rendeződjünk. Lelkünk  és testünk is .Azok a
szerveink, amikben átmenetileg lecsökkent a keringés, vagyis minimálisra szorult a
mozgás, újra bekapcsolódhassanak.
Egy egészséges , jó keringésű szervezet gyorsan visszaáll , helyre rendeződik, és
így nem károsodik különösebben.

Ennél rosszabb a distressz. Amikor a stresszállapotot nem követi pihenő fázis, hanem
a készenléti állapot szinte állandósul, a sok egymásutáni stresszhelyzet úgyszólván
egybefolyik. A túlfeszítettség véget nem érő folyamattá válik.
Itt a természetes mozgás a szervezet egyes részein olyan tartósan lecsökken, hogy a
keringés , a sejtek anyagcseréje komolyabban károsodhat. Ahogy más részeken
aránytalanul felgyorsul.
Lényeg, hogy kikapcsolódunk a sejteknek, a testnek szükséges éltető mennyiségű és
tápláló áramlásából. A mozgás nem megfelelő.

A distressz végállapota a teljes apátia. A túlingerelt szervezet már nem képes
mozgásra, reagálásra.
A megállás végzetes.

Ugyanilyen káros az astressz. Az ingerszegény, monoton életvitel, amikor szintén a
természetes igényű mozgásból, áramlásból kapcsolódik ki az ember.
Ilyen nem csak a négy fal között , bezárt , beszűkült életmód, de mindenfajta
robotszerűen egyoldalú munkavégzés is.
Megfigyelték, hogy a szalag mellett tartósan dolgozók fél óránként, óránként pár
perces szüneteket tartanak. Megszakítják a monotonitást, ezzel újra a spontán
egészséges áramlásba kapcsolják magukat.
Ösztönösen védekeznek az astressz ellen.
Életünknek van egy természetes folyamata, áramlása. Szerveinknek, szöveteinknek,
gondolatainknak, érzéseinknek is.
Ezek összessége adja azt a mozgást, amire az élethez szükségünk van.

Amikor pihenünk vagy meditálunk, akkor sem megállunk. Csupán úgy ellazulunk, hogy
a testünk keringése kiegyensúlyozódjon. Vagyis oda áramoljon, ahova a nap során
kevesebb jutott. Ami pedig túl lett terhelve, csökkentett üzemmódban
pihenhessen.

Szóval az élet szüntelen mozgás a parányi atomok világában, a sejtjeinkben és a Föld
anyában is. Együtt lélegzünk, együtt létezünk.
Még a halál sem megszűnés, az sem leállás. Csupán a sejtek átalakulnak más lebontó
üzemmódba, hogy porrá válva atomjaikkal új szerveződésben részt vehessenek.
Lelkünk, szellemi részünk pedig ugyanúgy tovább mozog, majd újabb sejtekbe leheli
önmagát.
A mozgás minden alapja.
Ha ezt végiggondoljuk, talán könnyebb megértenünk, hogy ne keressünk örök
dolgokat , sem anyagiakat, sem érzelmieket.
Ami egyik nap öröm, másik nap már észre sem vesszük. Amitől egyik nap még
rettegtünk, arra másik nap már csak legyintünk, vagy éppen nagyot nevetünk.
Ugyanígy az emberekkel is. Ne keressünk örök érzelmeket, mert nincsenek.
Minden jó elmúlik egyszer , ahogy minden rossz is elmúlik egyszer.

Érzések, hangulatok, nézőpontok, igazságok, emberi kapcsolatok állandó változásban vannak.

Mert minden változik.

Ez a törvény.

És az is, hogy soha semmi sem szűnik meg, csupán  átalakul...