A KIESETT  KÉT  NAP-

Miközben Attila azzal viaskodott , hogy bizonyíthatná be, hogy igenis a legnehezebb körülmények között is van hite , bennem is sok dolog zajlott. Amikor egyik lélek próbára készül, a láthatatlan szálakon keresztül a másik lélek is tudomást szerez a dologról és nem tud kimaradni, a játék részesévé válik ő is és megteszi ,amit tud ,amit megtehet. A forgatókönyvet pedig Felsőbb énjeink már megírták. Napok óta azzal viaskodtam,  hogy felismerjem, megkülönböztessem az igaz hangot a hamistól, hogy félresöpörjem, ami csak félre akar vezetni, és mindig kövessem a belsőm halk  sugallatát.Mintha engem is vizsgáztattak volna,  az előtte való napokban rengeteg negatív dolog omlott rám , és abban kellett megtalálnom az igazat.

És ekkor jött el az a bizonyos péntek és a strandolás.

Szikrázóan meleg délután volt. Ritáékkal és a gyerkőcökkel strandoltunk.A  gyerekek közt még ott volt Lili és Lacika is, sőt egy időre még Johi is megjelent.

Jól éreztük magunkat a vízben, úszkáltunk, nevettünk , a gyerekek gumicsónakoztak, ugráltak a vízbe. Attilával a vízben épp nevettünk valamin , és  ránéztem. Váratlan szélroham fújta szét hátulról a haját, épp a tarkójánál .Elhűltem, mert egy pillanatra olyan csapzottnak és elgyötörtnek tűnt , mint egy hajótörött, aki isten tudja mióta küszködik  a háborgó  tengeren.

Megdöbbentő  volt. Mondtam is neki, hogy mit láttam, de a következő pillanatban már tovább nevettünk, úszkáltunk, néztük az ugráló gyerekeket. Nem figyeltünk  rá, pedig ez már jel volt arra, hogy valami zajlik a látható világ mögött, ezért a  hirtelen jött szélroham a furcsa képpel, ami már egy másik valóságból hozott üzenetet .

A láthatón túli világban egy  lélek küszködik az egó háborgásai közepette .De  az ideáti világban ebből semmi sem látszott.

Attila ezután  ugrálni kezdett a gyerkőcökkel.

Egymás után szaltóztak, ugrottak a vízbe.

Kijöttem a partra száradni, Attiláék a gyerekekkel átmentek a stég másik oldalára, ahol nekifutásból  ugrottak  a mély vízbe.Sokszor  ugrottak, közben évődtek, löködték egymást a vízbe.

Rita ott állt mellettük, én messzebb, a parton, a törölközőn ültem. Ahogy odanéztem, hogy épp Attila ugrik, halvány gondolat futott át rajtam, -nem kéne itt  ugrálnia , a gyerekekkel.

A következő , amit láttam, hogy Attila fekszik a betonon és emberek veszik körül.

Láttam, nagy baj van. Első gondolatom volt, hogy mentőt kell hívni. Még vaciláltam,hogy a telefonomat keressem, vagy inkább odafussak egyből. Aztán  úgy döntöttem, inkább odafutok, majd lesz valaki aki mentőt hív.

Mire odaértem, Attilát már sokan vették körül,  Rita mellette  térdelt, fogta a kezét, egy nő szakértően a fejét fogta, beszélt hozzá, a nyakát vizsgálgatta , van-e gerincsérülése. Mint később kiderült ( mit tesz a véletlen ? )egy neurológus orvosnő volt. A doktornő mentőt akart hívatni. Egy hölgy el is kezdett telefonálni. Odahajoltam  Attilához. Az arca sápadt, de már magánál van. Ritára nézek, -  mi történt ?

Rita rám néz, fejével nemet int, értjük egymás üzenetét, -  nem kell mentő. Pillanatok alatt két világ nyílik meg előttem, a látható és a láthatatlan. Rita szemében a láthatatlan világ üzenete is , Attila megbirkózik ezzel, sikerülni fog , amit akar.

Megbíztam Ritában, nemcsak a sokéves egészségügyis tapasztalatában, de a segítő  lélekben is, aki számomra a pillanat tört része alatt segített a kiutat meglátni, megtalálni.

És a játék elkezdődött . A két világ között. A látszat és az igaz között. Egy lélek meg akar küzdeni a hitéért, a felismeréséért, az egó háborgó, félelmekkel teli, bizonytalan világán keresztül az isteni bizonyosság tiszta fénye felé.

Segítsünk  neki. Tudtam, pengeélen táncolunk, és még fogunk is egy jó darabig. Ha Attilában az egó győz, az események tragikus irányban folytatódnak.De hagyni kell, hogy bizonyíthassa a hitét.  Elhessegettük a mentőt hívni akarókat, akik felháborodva ecsetelték milyen veszélyekkel jár ez a sérülés,( subdurális vérzés, bénulás, halál )és hogy milyen felelőtlenek vagyunk. Egy pillanatig sem voltunk  felelőtlenek.

De hogy magyarázzam el, itt más is zajlik, amiről ők nem tudhatnak.

Hittem a másik világ üzenetének. A félelmek ellenére is.

A döntés mellett kitartani különösen nehéz volt , mert visszatért a múltban lejátszódott  hasonló helyzet.

Évekkel ezelőtt.  Attila ugyanígy egy strandon csúszdázás közben törte el a lábát. Akkor egy családtagokból álló lelkes reikis csapat vette körül és már kezeltük is. Nem hívtunk orvost. Hittünk az energetikában. Csak a lélek próbájáról tudtunk sokkal kevesebbet, ezért mindenáron segíteni akartunk. És el is mulasztottuk a fájdalmát. Ott is jöttek a strandon emberek akik rá akartak beszélni , hogy vigyük orvoshoz. De mi nem akartunk rájuk hallgatni. Kísérteties egybevágást éreztem.  Attila is ugyanúgy nem akart ott sem orvosi kezelést. A bizonytalanság ott is ugyanaz volt. Orvos vagy sem ? Most kiélezve figyeltem minden apró jelre.

De ott végül unokatestvérem, aki korábban szintén egészségügyis volt , jött a parkolóból , és bár előtte ő is reikizett, most határozottan  azt mondta, Attilám, ezt meg kell röntgenezni. Akkor  nem akartam hinni neki, felesleges tortúrának tartottam. Nem tudtam, egy másik világ üzent általa, mert az isteni ítélet megszületett. És ott orvosra volt szükség . Attila kórházba került egy súlyos komplikált töréssel, ami műtétet kívánt és 12 hét gipszet és utána is sok- sok hónap erőfeszítését, fájdalmát, testi -lelki munkáját, míg a lába meggyógyulhatott.

Most megint így volt, jöttek az emberek, akik az orvost javasolták. De itt más volt az ítélet. Attila az akkori énjéhez képest már előbbre lépett. Már másként alakulhatott a lecke is. De míg akkor „csak” a lábáról volt szó, itt pillanatok alatt dönteni kellett az életéről. Sokkal nagyobb a tét.

Nagyon figyelnem kell minden jelre, minden mondatra , egyszerre vagyok ebben a világban és az odaátiban is. Nem  könnyű , vajon most jól döntöttünk , jól hallottam, amit kell, jól értelmeztem a jeleket ? De nyugodt vagyok. Bízom a belső hangban, tudom hogy az az igaz. És csak a Van  van. Teszem amit kell. Énem egy része mégis fél  és bizonytalan. Érzi, nagy a tét. Most megmutathatom, felismerem-e melyik a jó rész, melyik az ami csak becsapni próbál ?  Csak a Van van. Énem egy része biztosan halad, érzi az utat amiről most nem szabad letérni, mert a legkisebb megingás is végzetes lehet. Amit hiszek, az van. Most nagyon. És hiszek a belsőmnek, hiszen az úton világít egy halvány, mégis biztos fénysugár. Ezt követem. Tudom, hogy Attila lelke is ebből táplálkozik.Ez az ,amit keres. És tudom, Rita lelke is ezt érzi. Haladunk az úton. Megyünk a borotvaélen nyugodtan, figyelmesen tovább. Attila túrára akart menni ? Hát itt vagyunk . Együtt járunk a keskeny ösvényen, és még ködbe vész a cél. Csak a Van van. Bízunk és remélünk. Mintha magas hegylánc keskeny gerincén egyensúlyoznánk, mellettünk kétoldalt mélység és szakadék. De fény és biztonság vezet. Csak az egó az, akit rettegéssel tölt el a szédítő mélység . Nyugodt maradok. Mert nincs más választás. Nyugalom és hit. Ez vezet.

Attila közben magához tér, a feje vérzik az ütéstől , de csak a bőr az ami pár centi hosszan felszakadt. Dávid is felbukkan, megfogja az apja kezét. - Mi történt apa, elestél kicsit ?  - igyekszik humorral szólni, de szavai áldott megnyugvást hoznak – nekem is, akinek minden jel, minden szó most nagyon fontos.

Attila végül feláll és saját lábán a helyünkhöz sétál, jól van, mondja, de kéri hogy kezeljem. Nagyon kell figyelnem, hogy ne úgy csináljam, mint annak idején a  reikit. Csak épp annyit tegyek, ami szükséges. Próbálom felszabadítani a meridiánokat, óvatosan az elakadásokat, masszírozom, kezelem. Közben Rita végig beszél hozzá, beszélteti és figyeli a reakcióit, tud-e rendesen beszélni , teljesen itt van-e. Egy nagy darab orvos odajön, barátilag közli, sok ilyet látott már, Attila most látszólag jól van, de a koponyaűri vérzés miatt 2 óra múlva már nem lehet segíteni rajta, meg fog halni. Köszönjük a tanácsot , nem felejtjük el. Pengeélen táncolunk. Kyra  némán átnyújt egy papírzsepit,  letörölni a vért. Igazi segítség - áldott mozdulat . Gergő lelkiismeretfurdalással küszködik, nagyon aggódik, úgy érzi, része volt benne, hogy Attila elcsúszott. Nem mondhatom el neki, hogy természetes, hogy része volt benne. De ne legyenek kétségei .A forgatókönyvet a Felsőbb énjeink irányították, és azt is hogy Attila elessen.Gergő  vállalta be azt a feladatot, hogy segítsen, hogy Attila megtehesse a végső lépést, hogy a leckéjét megélhesse, megtapasztalhassa.Tudom, ez itt másként látszik, de az én próbám meg az, hogy a másik valóságnak  higgyek, és aszerint cselekedjek is.

Attila egyre jobban van, nincs hányingere, nincs kettős látása, beszél, ért mindent, még nevetgél is. De érzem, belül nagyon dolgozik. A próba kemény. Aztán hazaindulunk. Rita azt mondja, ha 6 órán belül nem lesz  semmi, akkor a nagy veszély már elhárult.  A belsőmet kérdezem, miközben Attilát kezelem. Halkan szól hozzám, - ne aggódjak, minden rendben lesz.Tudom, hogy bízhatok, számtalanszor bebizonyosodott, hogy minden látszat ellenére ez a halk hang az igaz .

Egy dolgom van, végig  kitartani e mellett.

Hazaérünk, Attila gyönyörűen hazasétál, mint aki teljesen jól van. Beszélgetünk, nevetgélünk.

Rita még egy kis sörözésre invitál, de mi inkább hazafelé vesszük az irányt. Otthon egy kis Betadinnal lemosom a fejsebét , szerencsére a vérzés nem túl erős, és egész szépen varasodik  .Mást nem tehetek.

Attila a lakásban és a teraszon  föl-le sétál. Furcsán nézelődik. Jól vagy? – kérdezem. Igen. Akkor mi a baj ? Azt mondja . – Az idő. Olyan furcsa minden, mintha eltűnt volna az idő.  - Kívülről nézve  nem csoda , hiszen  agyrázkódást kapott. De magamban elégedetten bólintok egyet. Hál istennek, hogy így érzi. Mert jó úton van. A semmiben, ahol az idő nem számít, ahol a valóság átírható. És ő most arra készül. Hogy valamit átírjon a felfogásában, hogy megváltoztasson téren és időn túl.

De feszülten várom, hogy leteljen a 6 óra , a telefon a kezem ügyében, ha bármi rosszabbra fordulna ,  hívom a mentőt . Pengeélen táncolunk.

Haladunk a keskeny hegygerincen , a mélységek között.  Bízom a belső hangban. Bízom Attilában, aki sok nehéz helyzetből kijött már. És mégis  rettegek. Milyen ismerős  érzés. Amikor a lábad alól kihúzzák a szőnyeget, és a hiteden kívül nincs más kapaszkodó. Félelmetes érzés .De ugyanakkor szeretem a halk és vékony fénysugarat, ami ilyenkor vezet. Szeretem, hogy ilyenkor megváltozik minden. Szeretem az imát és a tiszta nyugalmat, ami az örökkévaló biztonságát nyújtja túl egón és túl félelmeken.Szeretem a helyzet éles izgalmát, azt hogy élőbb lesz az élő, azt hogy nem számít az akarás , az én, azt hogy ilyenkor úgy érzem,  eltűnök és mégis vagyok. Tudom mit kell tennem, tudom, hogy nem lesz baj.

De nagyon egyedül vagyok. Zsófit kérdezem. Komoly felnőttként néz a szemembe, erőt ad, és azt mondja, - anya, nem lesz semmi baj.Tudom.

Telnek az órák, éjfél után telik le a 6 óra. Attila 11 óra körül kérdezgetni kezd. Mi történt ? Elestem ? Hol estem el ? Elájultam ? És hogy jöttem haza ? Rendre válaszolok neki. Elmagyarázom, mi történt. Mindent világosan ért. 2 perc múlva újra kezdi . – Mi történt ? Hol estem el ? Elájultam ? És hogy jöttem haza ? – megint elmondom ugyanazt. 5 perc múlva újra úgy kérdezget mintha sosem hallotta volna. Kezdek kétségbe esni. Tudom hogy agyrázkódása van és ezzel járó amnéziát is kapott. De mintha az egész rosszabbodna. Újra és újra  szinte mániákusan kérdezget. Várom az éjfélt. És egyre jobban rettegek. A belsőmet kérdezem : - nyugodj meg, ne aggódj- válaszol .Imádkozom. És megnyugszom.

Végre  eljön az éjfél is. Fújok egyet- a nehezén túl vagyunk. Közben Rita is telefonál, Gergő sincs jól, ő is nagyon aggódik. Nehéz órák, Attila harcol a fenyegető veszéllyel, az  életéért, a  hitéért,és  közben mi is mind próbára kerülünk.

Aztán  nyugovóra tér. Felfogta, mi történt vele,  milyen veszélyek fenyegetnek. A szeme tele félelemmel .Nem szólunk, mégis tapintható a közénk kúszó rettegés. Én félek ennyire vagy csak az ő félelmét érzem ? Lehetetlen elkülöníteni. Próbálok megnyugtatót mondani. De csak a szavak sikerülnek. Én is félek. Éppúgy mint ő. Nincs más, csak az ima. És bízni a bizonytalanság között.Később megnyugszik és békésen elalszik. Néhány órára én is aludni próbálok. A belsőmhöz fohászkodom. Csak a Van van. Kezem ügyében ott marad a telefon.

Másnap reggel felébred, fájlalja a fejét, de hányingere, kettős látása továbbra sincs. Kicsit szédül. Emlékszik, hogy tegnap a strandra levitte a gyerekeknek a gumicsónakokat. Ennek nagyon örülök. Az emlékezete kezd feltisztulni, megjelent az első reménysugár. Algopyrint adok neki, egy kiskanál svédcseppet kap még vízben  és nagy dózisú C vitamint. ( napi 1000 mg). Mindent lelkesen bevesz.

A nap nagy részét öntudatlan alvással tölti,  Zsófival óránként, fél óránként benézünk rá. Italt, levest teszünk be neki amikor alszik, és később örömmel látjuk, üres a pohár és a leves is elfogyott. Újabb jó jel. Újabb reménysugár.

Később elmesélte, azt hitte először hallucinált amikor gulyásleves illatot érzett, és nagyon örült amikor rájött,hogy tényleg ott van mellette egy tányér leves. Délután Zsófi szedett neki friss  málnát, betette egy kis tálkában az ágy mellé, estére az is elfogyott.

Estefelé már kicsit próbálunk beszélgetni, egyre több dologra emlékszik, de fáj még a feje.

Lassan eltelik egy nap. A kritikus 48 órának  elment a fele.

Vasárnap még több dologra kezd emlékezni, a félelem teljesen megszűnik, hit és szeretet van benne és nyugalom van bennem is. A dolgok haladnak tovább. De tudom, az ördög nem alszik, messze még a nap vége.A  nap javarészében öntudatlanul alszik. Viszont amikor fenn van, már egészségesen éhes. A fejsebe is szépen gyógyul.

Rita telefonál, három nap és egy óra. Ha addig nem történik semmi, minden rendben lesz.

Hétfőn már délelőtt felkel, járkál a lakásban, a közérzete is sokkal jobb. Ránézésre is erősebb.

De ne kapkodjunk, volt már olyan, hogy az utolsó pillanatban ütött be a krach. Még nem merünk reménykedni, továbbra is az ösvényen haladunk, de mintha már szélesebb lenne és  a félelem is egyre távolibb.A  Van a legfontosabb. Bízom benne, az idő haladtával sok hasznos gondolatra jutott.

És végül elérkezik az az idő is amit vártunk, letelik a bűvös 3 nap és 1 óra. Semmi szörnyűség, amivel fenyegettek, nem történt. A feladat teljesítve. Megkönnyebbülhetünk .

Hát ennyi, amit hozzá szerettem volna tenni az eseményekhez.

A  próba sikerrel befejeződött  odaát , így a gyógyulás megtörténhetett evilágban is. Így ha kérdezik, mi történt , ma már csak azt mondhatjuk tényszerűen :

 - Attila elesett a strandon, agyrázkódást kapott, de  hál' Istennek nagyobb baja nem történt.

Ui.:

 Órákkal az után, amikor letelt a 3 nap és 1 óra, és mindannyian megnyugodtunk, leültem a nappaliban. Hirtelen olyan kimerültség tört rám, hogy  a fotelból majd kiestem.

Akkor tudtam, hogy tényleg  vége van. ...

Attila, túrázni akartál , Mátra 88 ? 

A  túrázás sikerült,  mert  ez egy különösen nehéz ,  veszélyes , 

igazi magas - hegyi túra volt...!