Paleolit, tündér-étek és fitness-diéta
Zsuzsa 2011.07.10. 12:42
Három táplálkozási rendszer , amelyről szeretnék megosztani néhány gondolatot.
Az első az egyre népszerűbb paleolit táplálkozás. E szerint a rendszer szerint ősi természetes
táplálékunk a hús, és emésztőrendszerünk is ősidők óta húsevésre van beállítódva,
akár a paleolit-kori ősemberé. Mellette még a gyümölcs és a zöldség, ami ajánlatos. És tőle
idegen a mai gabona, sőt rengeteg bajunk lett belőle, amikor az emberiség átállt a
nagytömegű gabona fogyasztására. Szerintük kifejezetten káros olyan mennyiségben
gabonaféléket fogyasztani, amiben mi megszoktuk. A megszaporodó
gluténérzékenység , egyéb lisztérzékenység , rengeteg emésztőrendszeri
betegségünk és sok krónikus betegség is társadalmunkban ebből fakad. Mert a
gabona nem eredendően természetes táplálékunk, mint ahogy a túlzott szénhidrátfogyasztás is
nagyon káros.A gabona valójában a vadfüvek először spontán kereszteződéséből, később pedig tudatos
nemesítéséből keletkezett.
Ezen vadfüvekből az ősember még tényleg nagyon keveset fogyaszthatott. Aztán elkezdtünk
földműveléssel foglalkozni
a sokszor bizonytalan vadászat és gyűjtögetés helyett, elkezdtünk növényeket
nemesíteni és elértük, hogy a gyorsan kipergő, apró szemű vadfüvek magjai nagyok
, teltek legyenek, és benn maradjanak a kalászban. A legextrémebb változat
lett a kukorica. Óriási soksoros szemeivel, amik már egy komoly védett helyen a kukorica-csutában ülnek és a
szemeket beburkoló , sokszoros zöld héjazattal. Ez már tényleg alig emlékeztet a
természetes vadfüvekre.
Én is kipróbáltam a paleolitot, mert nagyon tetszett a rengeteg egészséggel kapcsolatos
tudományos összefüggés , amit elénk tárt . Sok táplálkozási és tudományos tévhitről
rántják le a leplet, a koleszterinszinttől az allergiáig, a cukorbetegségtől a magas
vérnyomásig, a sótól a méregnek tartott kávéig, sok okos dolognak bizonyítják az
ellenkezőjét meghökkentő tudományos alapokon . A végkövetkeztetés természetesen
az, hogy a szénhidrát és ezen belül is a gabonafogyasztást minimálisra szorítsuk,
helyette együnk bátran húst, gyümölcsöt , zöldséget .
Egy-két hétig jó is volt, amikor kipróbáltam,de a végén mégsem tudtam követni ezt a
rendszert , mert valami úgy éreztem, nem stimmelt benne.
Azt gondolom, ez megint csak egy elmélet, miszerint régen húsevők voltunk. És
hiába tény, ( bár nem vagyok tudományos szakember, így cáfolni sem tudom ) hogy emésztőrendszerünkben nem
történt olyan mértékű evolúciós változás, ami
elfogadhatóvá tette volna velünk a mesterségesen nemesített gabonát.
De ez megint csak egy materiális magyarázat. Nem hiszem, hogy
sokezer év alatt csak a testi funkcióink állandóságát kéne alapul venni. Mert látok és érzek más dolgokat is .Azt, hogy közben zajlik egy másfajta evolúció is,
ami egyre magasabb rezgésszintű lényekké emel minket. És a táplálék nem csak
fizikális tápanyagok felvételét jelenti, hanem a táplálékból nyerhető finomanyagi
információ, energia felvételét is.
Ami a húsban nem kell magyarázni milyen természetű. Lehet, hogy akkor,
ősemberként egy állati ösztönlény rezgésére volt szükségünk ahhoz,
hogy életben maradjunk a vadonban. De a civilizáció fejlődésével magasabb szellemi
energiákra is egyre inkább szükségünk van. És egy szereteten alapuló békés
társadalom felé haladva sokkal inkább a növények által közvetített kozmikus
energiákra van szükségünk, amik tisztán a spirituális Nap éltető rezgéseit juttatják el
feldolgozható , felvehető formában hozzánk.
A gabonák, bár nemesített növények, mégis tiszta információt és teljességgel teli
éltető energiákat képesek átadni.
Ugyanez a finomanyagi információ az állati eredetű táplálékokból csak közvetett úton
jut el hozzánk, az őáltaluk megevett növények energiája révén.Ahogy az állat beépíti
sejtalkotó molekuláinak kémiai kötéseibe a növényekben tárolt kozmikus energiát ,azok
megemésztésével csak egy része jut el hozzánk, attól függően mennyire jó minőségű
volt az ő emésztése és utána a mi emésztésünk is, akik az állatot megesszük . Tehát energetikai tápértéke sokkal
kevesebb. Helyette azonban az állat alacsony rezgését , félelmét, szenvedését,
agresszióját is közvetíti nekünk. Ami nem hiszem, hogy ha ez az elsődleges táplálékunk,
energiatestünknek is előrelépés
volna.
Csak személyes tapasztalatból, a sok hústól kimondottan ideges , robbanékony lettem, és az
emésztőrendszerem is sokkal inkább üdvözölte a
gabonakásákat , akár zöldséggel, gyümölccsel dúsítva, mint a nehezebben
emészthető húsféléket.
Az allergiából és más betegségekből pedig a paleolit táplálkozás térhódítása előtt
épp a hús és állati fehérje mentes diéta segített kigyógyulni rengeteg embernek. És
nekik kimondottan jót tett a gabona, bár javarészt nem kenyér és pékáru, hanem könnyű kása formájában.
Ha étrendről van szó, sem a túlzott pékáru, sem a túlzott állati fehérje és hús fogyasztását nem tudnám javasolni.
De azt elfogadom, hogy ha az ember a gyógyulás
szándékával tudatosítja és átalakítja táplálkozását, azzal akár a gabonát vonja meg,
akár a húst , csodákra lesz képes.
( Persze lehet, hogy a két táplálék együtt nem fér meg egymással. )
Ezek szerint amit egy rendszer sem utasít el, az a zöldség és a gyümölcs. Mindkettőt
természetesen kínálja a Föld, és bár civilizációnk mesterséges manipulációkat
végzett velük is a nagyobb terméshozam érdekében, talán mégsem akkorát mint a
gabonával tette, amikor azt nagy tömegben nemesíteni kezdte .Ezt el tudom fogadni.
Mégis, ha engem kérdeznek,ma is inkább húsmentes diétát javasolnék az
allergiásoknak, mintsem paleolitot, de mindenki magára és a saját szervezetére
hallgatva döntse el, melyik a befogadhatóbb számára
.
A következő a csodálatos tündér-táplálkozás.
Ami tényleg csodálatos, mert annyira tiszta, hogy sem tejterméket , sem húst sem
tojást nem használ. Ezeket , mint tisztátalan rezgésű táplálékot ,elutasítja. Helyette
gabona, zöldség, gyümölcs.És minél tisztább formában. Minél élőbb
formában.Például a savanyúságot sem javasolja, mert halott zöldséget ne együnk .
Őszintén csodálatosnak tartom. Ösztönösen én is így étkeztem sokszor ,amikor
tiszta energiák jártak át, amikor gyógyulni vágytam , elmélyülten tai chiztam
vagy a hozzám fordulôkat masszíroztam.Ilyenkor nem éreztem jó ízét nemcsak a húsnak, de a tejnek és a
tojásnak sem.
Kimondottan bomló, rossz energiájukat ,rossz ízüket éreztem, amit nem is akartam
befogadni a szervezetembe.
Mégis ma azt gondolom, hogy hiába érezzük tisztának és könnyűnek, szinte légiesnek
tőle magunkat, mégis az emberek többsége nem tud olyan tiszta életet élni, olyan
magas energián rezegni, hogy tartósan teljes értékű táplálékot nyújtson neki ez a fajta
táplálkozás.
Inkább valamilyen hozzá kapcsolódó céllal javasolnám ezt a rendszert olyanoknak akik
komolyabb betegségből gyógyulni vágynak ( rák, súlyos allergia , más krónikus
betegségek ) vagy tiszta energiaérzékeléssel, gyógyítással foglalkoznak, elvonuláson
vannak, nagyobb lelki fejlődésen, tisztuláson mennek keresztül, új életet akarnak
kezdeni, életük értelmére szeretnének választ kapni. Nekik sokat segít ez a tiszta
érzékelést kívánó rendszer, de nem ajánlanám bárkinek. Aki nincs eléggé kinyílva
tiszta energiákra ,aki még nem tudja szervezetébe elégségesen felvenni a finom energiákat,
annak a szervezete hiányt fog szenvedni, ha szigorúan így táplálkozik.
Valahol azt gondolom, a teljes élet , az egyensúly a legfontosabb.Az élet jelenünkben
tele van tiszta és nem tiszta dolgokkal is.Ezek között folyamatosan áramolni kell,
nyitottan, hol aktívan, hol befogadóan.De akár olyan dolog történik, ami nyugalmat kelt,
akár olyan, ami alacsonyabb rezgéseivel nyugtalanná tesz , mi magunk
csak szemlélői lehetünk mindennek. A teljesség nem a nyugalomhoz való
mindenáron ragaszkodás. Mindig mindenben a tisztaságot, a békét keresni, az is
valahol a kötődés, a ragaszkodás egy formája.
Az élet a jelen , annak minden történésével együtt.Mivel életünket több szinten éljük ,
néha alacsony szintű rezgések között kell előbbre jutnunk, rendet tennünk.Így van,
amikor erre a rezgésre van szükség . Néha a düh is jó, mert erőt ad és előre viszi a
dolgokat, néha lázongunk vagy kiabálunk, mert érezzük, hogy ezt kell tennünk, így kell
reagálnunk.Így jutunk előre. Ha mindezek az érzelmek nem maradnak bennünk, ha
hagyjuk hogy a következő pillanatban távozzanak, az az igazi egyensúly.
Úgyhogy számomra a tündértáplálkozás sem bárki számára a mostani földi élethez illeszkedő
teljességet kínálja, bár a jövő szempontjából talán nagyon ígéretes lehet.
És a harmadik rendszer, az a mai fitness-diéták egy népszerű fajtája.
Norbi és Réka rendszere .Ez elsősorban a felesleges kilóktól való megszabadulást célozza meg. De
a túlsúly okozta krónikus betegségekre is jótékony hatással van. A diéta itt sem
éhezést jelent, de nem mindegy mit mikor eszel. Kenyérfélét , gabonát minimálisat
tartalmaz, szénhidrátokat főként zöldség, gyümölcs formájában ehetsz, de csak
délelőtt, 14 óra után már csak fehérjét
Ezt a rendszert is kipróbáltam.
Minimális volt a cukor és a lisztfogyasztás, ami sok embernek már fél gyógyulás.
De itt is sokalltam a fehérjét. Nem ettem sokat, mozogtam, mégis órákon át úgy éreztem, tele vagyok.
Ráadásul folyamatosan úgy néztem ki , mint egy terhes nő, teljesen felfújódtam tőle.
A húst hússal táplálkozást nem az én emésztőrendszeremnek találták ki. És azt
hiszem sok másik embernek sem
.
Állandóan mintha valami nehéz lett volna a gyomromban. 3 -4 nap után már alig volt
kedvem enni.
Ilyenkor érdemes megnézni az alap - anyagcsere alkatunkat, amiszerint én inkább
váta-pitta típusú, érzékeny emésztőrendszerű ember vagyok, akik számára
könnyebben befogadható a tiszta gabonaféle vagy zöldség mint a sok fehérje,még ha salátával is.
Úgyhogy az elmélet jó, akinek szükséges, de nem minden esetben mindenkinek
ajánlanám ezt sem.
Akármilyen táplálkozási rendszert is követünk, mindig fontos az embernek saját
érzéseire hagyatkozni. És figyelni, érteni szervezete jelzéseit.
Végül talán nem baj, ha leírom, mire érdemes figyelni, mi jelzi azt,
ha nem jó neked az étel ,amit nap mint nap eszel,vagy ha nem jól étkezel
- Ha evés után rendszeresen elnehezülsz, elálmosodsz, esetleg jártányi
erőd sem lesz .
- Ha felfújódsz, puffadás, görcsök jelentkeznek.
- Ha tartós székrekedésed van vagy ha rendszeresen hasmenést kapsz evés után.
- Ha belső hiányérzetet érzel pedig a gyomrod tele van .
- Ha evés után feljön a savad.
- Ha az emésztés folyamata nem kellemes, inkább émelygést érzel.
- Ha a gyomrodban úgy érzed, állandóan valami nehéz dolog van.
- Ha a hasnyálmirigy és az epetájékon szorítást, nyomást, apró szúrásokat érzel.
- Ha a térdeid gyakran fájnak, ropognak vagy spontán érzékenyek.
- Ha a lábszáradon, az alkarodon és a könyöködön mindig száraz a bőr.
- Ha az éjszaka közepén, rendszeresen , főleg 2-3 óra táján felébredsz .
- Ha hastájékon, de bárhol a testeden tartós zsírpárnáid vannak .
Ilyenkor a szervezet nem tudja a táplálékot megemészteni, feldolgozni, sok káros
anyag keletkezik az elégtelen emésztésből, amit belső méregnek is nevezünk.
Ez egy idő után nagy terhet jelent az összes szervünknek.Nemcsak
emésztőrendszerünknek de keringési rendszerünknek és ízületeinknek is..Egész
testünkre kihat.
Ha elkezdünk egy táplálkozási fajtát és ezek a tünetek jelentkeznek, változtassunk
valamin, addig, míg közérzetünk kellemessé nem válik, könnyűnek, testileg-
szellemileg frissnek érezzük magunkat, és a kellemetlen tünetek megszűnnek.Annyi
rendszer van már a köztudatban , ami mind sok jót kínál, mégis nehéz jól étkezni,
igazán megfelelően táplálkozni.
Az a jó étel, ami az egyensúlyunkat , testi lelki jó
közérzetünket szolgálja.
És az a nekünk való táplálkozási rendszer is.
|