Reggel felkeltem és mivel nem tudtam még pontosan kik jönnek, eléggé abban a hitben voltam hogy ez nem lesz valami jó, és hogy egy csomó olyan ember fog össze jönni akikkel nem épp fényes a barátságom. De amikor elindultunk apával a buszmegálló felé akkor már tiszta volt a kép, hogy kik és hogyan megyünk, és megnyugodtam, hogy jó kis csapat jön össze.

Én, Gergő, Kira, Rita, apa, Gergő, Lili, Zsolti, Erik, Eszter, Lacika és Johanna(Johi) vágtunk neki a Velence 12-nek induló lábrázogatásnak. Hát persze hogy voltak eltévedések(csak a kicsik részéről), hisztik és kifáradt lábakban sem volt hiány.

Felszálltunk a buszra, és kiderült hogy a busz sofőrje apa egyik régi diákja, Csabi volt.

Én Johi mellett  ültem. Mind fel voltunk pakolva esőkabáttal, hisz azt hittük hogy egész nap zuhogni fog az eső. Hát persze hogy egy cseppel sem találkoztunk egész utunk során.

Leszálltunk a buszról Sukorón és kaptunk egy-egy jutalom nyalókát amiért jók voltunk odafelé. Aztán elindultunk felfelé. Amikor beértünk az erdőbe, észre vettünk egy békát. Meg is fogta Gergő. Én poénból mondtam, hogy valaki csókolja meg, de csak lány mert akkor herceggé változik.     Az átok visszaszállt rám. Azt mondták, hogy csókoljam meg én. Akkor még javában ettem nyalókámat, ezért azt feleltem, én a nyalókával csókolózom, és már egy ideje várom hogy herceggé változzon.  Ebben a pillanatban megérkezett Kira, és elmondtam neki egy locsoló verset, ami így szólt,: Zöld erdőben járok, piros Kirát látok, el akart szaladni, szabad-e locsolni?!  Ekkor sikítások közepette elkezdett szaladni, én pedig utána. Nem kellett volna. Ami közben szaladtunk eléggé lehagytuk a többieket. Rengeteg pillangót láttunk. Kira mindig kérdezte hogy ilyet láttam-e, vagy ilyet, vagy esetleg ilyet. Aztán egy kanyarban úgy döntöttem hogy bevárjuk a többieket. Akkor már nagyon meleg volt, ezért inni akartam a teámból, ami nagy szomorúságomra forró volt. Aztán leültem egy kőre és vártuk a többieket.  Ahogy beértek minket, mi is, én is feltápászkodtam, és mentünk előre. Nemsokára, jött a hír hogy oda érünk a Likaskő nevezetű szikla csoporthoz. A nevét arról kapta, hogy egy hatalmas lyuk van benne. Már csak méterek választottak el minket, és gőzerővel elkezdtünk futni. Ekkor már én is sikítozós kedvemben voltam. Odaértünk, és birtokba vettük a sziklák kényelmesebbnél kényelmesebb részeit. Apáék is beértek. Akkor tőle kértem vizet, ami hála az Istennek végre hideg volt. Apa egyszer  csak eltűnt egy pár emberrel egyetemben. Ezt csak akkor vettem észre amikor fel vánszorogtam a kő tetejére. Elkezdtem keresni őket, és kiderült hogy pár méterrel odébb a tájban gyönyörködnek. Jött egy újabb rosszhír: El kéne indulni L .

Összeszedtük magunkat, de előbb még egy picuri szőlőcukor osztás következett. Én ott zsebre vágtam kettőt, ezekre majd később nagy szükségem volt.

Visszafelé, megnéztük a lövész árkokat is. Aztán irány fel a Meleg-hegyre. Hurrá. -.-’’    Felértünk. Pihentünk, és egy másik szőlőcukor osztás is volt. Nekem még a zsebemben lapult, a félre tett két szem. Mentünk-mendegéltünk amikor egy tisztás helyett  egy murvás meredek részhez értünk, ahol le kellett ereszkedni. A térdemnek nem volt valami jó, az egyszer biztos. A kicsik leszaladtak, én pedig megpróbáltam nem seggre esni ,úgy leérni. Ez sikerült, vagyis éppen hogy csak sikerült. Ismételten bevártuk apáékat, hisz egy út kereszteződés volt előttünk. El mentünk a bal oldali úton. Egy nyíl- egyenes út volt, ezért a kicsik előre futottak. Egyszer csak egy elágazáshoz értünk. Volt egy normálisan kinéző út, a jó út. Meg volt egy másik, amin egy zöld sorompó volt, a régi turista út. Hát persze hogy akik előre szaladtak, azon mentek, amikor a másikon kellett volna. Fel akartuk hívni őket. De akinek tudtuk a számát(Kira) annak Ritánál volt a telefonja, akinél volt annak pedig  nem tudtuk a számát. Akkor már el is fáradtam, és már mindenem tele volt, ezzel az egésszel, akkor Gergő és Zsolt, lefutottak a többiekhez. Én már a felrobbanás határán voltam, ezért bekaptam az egyik szőlő –cukromat .

Meg lettek és mentünk tovább. Jött a hírhedt kínai nagyfal, Nadapon. Lementünk mellette, és elértük a Szintezési ősjegyet. Ott a sziklát vagy háromszor is megmásztuk. Jött a második szőlő cukor, ami a zsebemben volt. Elindultunk a Panoráma út felé, mivel fél kettőre ott kellett lennünk mert Lacikáért jött az anyukája, mert ment fodrászhoz. Lementünk a Panoráma úthoz, és megnéztük Horpácsi Balázs kis megemlékező helyét, egy villanyoszlopot, aminek motorral neki ment és azonnal meghalt…….

De ennyit a szomorúságokról, ami megtörtént megtörtént, a múlton nem tudunk változtatni. A kicsik ismét futottak , de most meg is vártak minket. Ezután közel(szerintem)két kilométeres monotónia következett. El értük Gergőék házát, ott ő és Kira, bementek. Még volt egy teljes kilométer hazáig. Ez után bementünk Liliékhez, aztán mentünk a kocsma felé, mert ott volt Rita kocsija. Ott elváltak útjaink. Én mentem haza, apa még hazakísérte Johit, Rita pedig hazavitte 76 Esztert, Zsoltot és Eriket na meg Gergőt.

Végre itthon! Megjöttem!  Lefürödtem, és bevetettem magam a TV elé. Kiderült hogy 12 km helyett 16 km-et mentünk.

Nekem ez volt az eddigi legjobb túrám, igaz nagyon elfáradtam.