De fogalmam sem volt róla, hogyan kell meditálni. Azon

morfondíroztam, mi is lehet az a meditáció, amikor a fürdőszobában véletlenül

kezembe került egy Családi lap. Anyu szokott néha áthozni újságokat, azzal a céllal,

hogy ezt - azt olvassak el benne.Találomra fellapoztam, amíg kicsiny fiaim a kádban

fürödtek, én olvasgattam.És rábukkantam egy régi buddhista meditáció

leírására.Rettentően kíváncsi lettem, és elhatároztam, amint a család elcsendesedik

,kipróbálom. Elég hosszú és mély meditáció volt, először csak a lazításig

jutottam.Következő alkalommal már előbbre merészkedtem, aztán még előbbre és

még előbbre.Végül eljutottam oda, hogy egy alkalommal kiröppentem a testemből,

valahol fenn lebegtem a szoba plafonjának sarkában. Láttam magam,amint a

szőnyegen törökülésben ernyedten ülök, és  a testem olyan ,mint egy élettelen darab

rongy. Ettől az élménytől nagyon megijedtem.Soha többet nem akarom látni, hogy  akit

eddig önmagamnak hittem, ennyire senki , ennyire tehetetlenül kiszolgáltatott .Nem, én

nem akarok többet meditálni ! Ezt elmeséltem a férjemnek is, aki azt mondta, nem kell

ettől megijedni, csak folytassam tovább . Hallgattam rá.Abban a pillanatban mesterem

szavát közvetítette nekem anélkül, hogy tudott volna róla. Hisz fogalma sem volt, mi az

a meditáció, nem is érdekelte, és  később éppen én magyaráztam el neki, hogyan kell

meditálni. Folytattam tovább a gyakorlást,és sikerült eljutnom a csend állapotába.És

ebben az üres és békés állapotban megszólítottam mesteremet.Nem kaptam

választ.Csak a csend volt körülöttem.Hagytam folyni a dolgokat, másnap újra

próbálkoztam, ismét csak csend volt a válasz.De nem türelmetlenkedtem, mert

tudtam, semmit nem szabad erőltetni.Talán negyedik vagy ötödik próbálkozásnál

jártam,amikor kérdésemre halk válasz érkezett. Olyan érzésem volt,mintha valahol

nagyon messze  valaki felvett volna egy telefonkagylót és kérdésemre válaszul

ujjongva beleszólt : igen, igen, igen ...!! A hang halk volt,de tisztán érthető.És nagyon

nekem szólt. Átjött az érzés is.Úgy tűnt, a vonal másik végén is éppúgy örül valaki,

mint én .Boldog voltam. Igyekeztem egyre többet meditálni .És egyre többet kérdezni

és egyre gyakrabban hallani a hangot.Később egyre közelibbé vált, jobban

érezhetővé,már nemcsak távoli hang, néha alak formáját is öltötte.Válaszai egyre

közelebb vittek önmagamhoz.Öröm volt vele minden találkozás. Ő volt a belső

mesterem, irányítóm és legőszintébb, legdrágább barátom.Az ő irányításával

kezdtem megtenni olyan lépéseket, amik ellentmondtak az eszemnek, de később

kiderült, mindig jó dolgok felé vittek. Akkor láttam először, egy egy kis, apró döntés

milyen új utakra vitt  engem és a környezetemet is.

Belső mesterem olyan szeretettel teli elfogadást mutatott felém, ami szárnyakat

adott.Ez a szeretet nem valami rózsaszín  köd volt, inkább egy nagyon erős jelenben

levés érzése.Minden tettem, érzésem, gondolatom erős realitással hatott  az ő szavai,

létezése, jelenléte által.A válaszaitól, az érzéstől,amit tőle kaptam szeretettelibbnek,

élőbbnek éreztem magam. Sokszor meglepett a válaszaival, mert olyan

megvilágításból mutatta a helyzetemet, önmagamat,amit nem is gondoltam volna.

Először éreztem azt, hogy valaki igazán mélyen lát ,egészen máshogy, mint a

felszínes kinti világban megszoktam, minden dolgomról tudomása van,a jó és a rossz

dolgokról is, mégsincs miért szégyenkeznem előtte, mert tehetek bármit, ő akkor is

szeretni fog. Akármilyen szörnyűséget is csinálhatok, nem tehetek semmi olyat, ami az

irántam érzett szeretetét megváltoztathatná. Ez az elfogadás olyan kapukat nyitott meg

bennem, aminek hatására szárnyaltam , lelkesen, érdeklődéssel  és sebesen

haladtam előre.
Aztán az első földi tanítómhoz is elvezetett. Kis trabantommal lejárt műszakival,

fokozott közúti ellenőrzés mellett vállalkoztam a 20 km-es útra, mert bíztam a

szavában.És így is lett. Gond nélkül eljutottam a megadott címre.

És ezután jöttek a hús-vér tanítók az életemben,akikkel már más volt a kapcsolat,mert

már mindkettőnk között ott feszült az ember-ego is. Volt akit el tudtam fogadni , volt

akit nem. Ösztönösen is a belső mesterrel való közvetlen, őszinte baráti kapcsolat

maradt a mércém, ami a többi tanítónál már nem mindig működött.  Volt akiben

szeretni tudtam az embert is,hibákkal és erényekkel együtt, róla később látszott milyen jó tanítóm volt , volt akiben az

embert nem tudtam igazán szeretni, őhozzájuk meg kevésbé kellett volna kötődnöm .

Akivel az elfogadás nem nagyon sikerült, ott sok csalódásban volt részem.

Az elején megmagyaráztam magamnak, a kényelmetlen érzések csak az én egómból

fakadnak. Az egész az én hibám. És kezdtem az épp aktuális tanító fényében

elfeledkezni a belső mesterről is.Másfajta meditációkat gyakoroltam. Más kötötte le a

figyelmem. Sok új élmény ért .Egyszer egy tanító elmagyarázta, ez a belső mester én

magam vagyok, és mint önálló segítő személy, nem marad örökké így, az a jó ha

fokozatosan átalakul, egyre anyagtalanabbá válik, végül pedig eltűnik.

Bár amit mondott, igaz volt, mégsem akkor és ott az én igazságom volt.Mert ettől

fogva elvetettem a belső mestert,de ezzel együtt csalódtam az elfogadó szeretetben

is.Kicsit úgy éreztem, az egész az én képzelgésem volt , és meg kell mutatnom, e

nélkül, vagyis egy illúzió nélkül is tovább tudok lépni.Persze nem tudtam,hogy ezzel a

kapaszkodóval együtt valójában önmagam szeretetét veszítettem el. És az a

lelkesedés, amit éreztem kifogyott, elkopott,egyre bizonytalanabb lettem és egyre

többször az egó irányításában vagy szorításában haladtam előre. A szárnyalás

megszűnt. Átalakult  tétova, megfelelni vágyó , büntető, jutalmazó, megkülönböztető

viszonnyá.Akkoriban egy rokonom egy látó nőnél járt, aki az ő tenyerét látva kérdés

nélkül beszélni kezdett rólam is,az életutamról és arról, jelen pillanatban azért nem

érzem jól magam , mert nem megfelelő tanítók vesznek körül, nem a megfelelő emberektől tanulok.

Akkor hallottam ezt először, egy tanító is lehet nem megfelelő ?

 Nem az enyém, nem engem előrevivő ?  Nemsokkal ezután egy új tanító bukkant fel mellettem, akivel jobb,

elfogadóbb viszonyba kerültem, és sokat köszönhettem neki.

Ma már tudom, ha a tanítóval való kapcsolat

kellemes, közvetlen, kényelmes érzést keltő, a tanító  számodra jó. Ha

kellemetlen,nehéz, kényelmetlen érzést kelt benned, a tanító  számodra nem jó. Én a

lappangó kényelmetlen érzést , amit két tanítóm iránt is gyakran éreztem, próbának

fogtam fel. Azt gondoltam , az egóm próbája az egész.És akartam  megfelelni, az

egómat visszaszorítva, ami csak egyre kényelmetlenebb helyzetekbe sodort.

Elfelejtettem, hogy a belső mester, vagy későbbi jó tanítóm akármit is mondott

nekem, akármivel is szembesített, az sosem volt kényelmetlen.Sosem volt tőle

lelkiismeretfurdalásom, rossz érzésem. Erős volt , kiábrándító,néha fájó, egyszer-

egyszer megalázó is, de  mögötte mindig  érezhettem a lappangó őszinte elfogadást

és szeretet is.Később, amikor próbálgattam a szívemmel látni, meglepődtem

mennyiféle érzés gomolygott körülöttem, amit szeretetnek gondoltam.

Amikor haladtam tovább, eljött az idő, amikor már eltűntek mellőlem az "

egyszemélyes" tanítók.Volt akire szívesen emlékszem, volt akire kevésbé.A maga

módján mindegyik segített , akár pozitív, akár negatív értelemben .Mindegyik mondott

, mutatott valamit, ami előbbre vitt. De a belső mestert nem helyettesítette egyikük

sem.Tanulni jó, tanulni öröm .Aki mellett nem ezt érzed, akitől csupa olyan feladatot

kapsz, ami kényelmetlenséggel tölt el vagy elveszi a belső lelkesedésedet, az nem

megfelelő személy a számodra. Ha valakivel nem megy, nem jó, szeresd magad

annyira,hogy merd otthagyni, merj továbblépni mellőle.Akit emberként is el tudsz

fogadni, azzal a kapcsolat mindig megmarad, és a szeretet megtalál, akárhol vagytok

is. Volt, amelyik tanítót egyenesen  felszabadító volt otthagyni, volt akivel szeretetben

léptünk egymás mellől tovább.

Most elmúlt az az érzésem, hogy egy tanítót kövessek.

Mert rengeteg tanító vesz körül.

Egy családtag,egy ismeretlen ember az utcán, vagy a pénztárosnő a boltban, egy

hajléktalan szava, egy éppen  kinyíló könyv, egy rád nyíló virág, egy túra a

természetben, egy érzés , egy jelenlét, egy elfogadó mosoly, egy jó gondolat, egy

feltámadó szélroham, egy szelíd falevél, ami  váratlanul megsimogat vagy egy

gázszámla, ami kibillent a kényelemből.Mind tehozzád szól, neked üzen.Csak azért

hogy ott légy, ahol lenned kell.

 Mind a szeretet megnyilvánulásai. A jelenlét megnyilvánulásai.

 A belső mester mindenütt ott van. Ha személyre van szükséged, személyként szól, ha

érzés hiányzik, érzéssé változik, de mind rólad szól. Ha követed a szavát magadra

 találsz. Ő a legteljesebb szeretet, amire vágysz.

Ő épp ott van, ahol te magad vagy.