A túra Zircről indult és ide is tért vissza. A terep nem volt ismeretlen, hiszen a Barangolások 20 és 55-ös távját már megtettük, és ez a 70 a kettő kombinációja. Egészen pontosan 70,6 km és 1845 m szintemelkedés, tizenkét állomással tarkítva. Tartottunk a távtól, ezért a tavalyi 55-öt figyelembe véve és ötvenes tapasztalatainkra alapozva, elkészítettem egy menetrendet, ahol meghatároztam, hogy mely ellenőrző pontot mikor kell elérnünk. Ha a menetrendet tartani tudjuk, úgy  17 óra 15 perc alatt a célban vagyunk, és még marad is némi biztonsági tartalékunk a 18 órás szintidőből. Ez jónak tűnt, viszont a szívem mélyén egy  tizenhat óra körüli teljesítésben reménykedtem. S mint később kiderült reálisan.

  Háromnegyed hatra értünk Zircre, s már kezdtek gyülekezni az elszánt hetvenesek. Mi is neveztünk és felmálházva vártuk a rajtengedélyt. Aztán elhangzott a várva várt mondat : „ Hat óra, lehet indulni, mindenkinek jó túrát kívánunk.”  Egy kb. húsz fős társaság vágott neki a hajnali sötétnek. Szikráztak a csillagok és tudtuk, visszafelé újra látjuk őket. Laza másfél kilométer után elhagytuk Zircet és szembesültünk a valósággal, k…va hideg van. Ahogy mögöttünk maradt az utolsó utcai lámpa, a domboldal ezüstbe volt borulva. Dér mindenütt, talajmenti fagy, de a combos változatból és köd. Viszont csodálatos volt a napfelkelte. Mikor elértük az erdő szélét, már hajnali derengés volt, úgy hogy nem kellettek a lámpák. Nagy lendület és már az első pontnál, a Zoltay-forrásnál voltunk. Mögöttünk 7 km és 1 óra 15 perc.  Negyed órával jobbak vagyunk mint a menetrend. Konstatáltam és nagyon elégedett voltam. Következett újabb 6 kilcsi a szurdokhoz, ahol tudtuk „jó” terep fog várni, mert dübörög a patak. Erre a rajtnál figyelmeztettek a szervezők. Megérkeztünk, csokit vételeztünk. Közben teljesen felkelt a Nap és Misztikus ködben úszott minden. Megint gyűjtöttünk plusz 15 percet. Tuti ! Aztán megláttuk hol kell továbbmenni. Már tavaly a szárazságban sem volt egyszerű, de most … Rohanó jéghideg víz, minden nedves és csúszik, 2,3 fok és volt ahol néhány centis nyálkás sziklapárkányon, ágakba, gyökerekbe kapaszkodva kellett mászni. Nekünk sikerült. Örültünk, mert viszonylag nyugodt  5 km következett Bakonybélig, ahol az ellenőrző pont a Pikoló vendéglőben volt. Meleg kávé és  italjegy kecsegtetett. Gyerekjáték … Aztán megláttuk. Az erdőgazdaság az elmúlt napokra időzítette a fakitermelés dandárját és az összes létező erdei utat szétb…szta  a munkagépeivel.  A képeken is látszik, bár nem adja vissza tökéletesen, hogy voltak olyan helyek, ahol a vízzel borított keréknyomok térd felett értek. Ha lehetett , másztuk a fagyos bokrokat, ahol azt sem, ott próbáltuk a gázlókat keresni.  Már nem voltunk vidámak. És ez nem csak néhány száz méter, hanem kilométereken keresztül, gyakorlatilag a falu határáig, és még hányszor és hányszor a nap folyamán. Fényképezkedtünk Szent-kútnál a kápolnánál és a tónál, majd irány a Pikoló. Kiérve a műútra megpróbáltuk a sarat letisztítani, de nem sok sikerrel. Már majd a központban voltunk, mikor az útkereszteződésben megláttunk a dombról egy buszt, amiből hosszú sorokban hátizsákos, túrabotos emberek özönlöttek ki. Összenéztünk. Ezek a húszra jönnek nevezni ! Ha előttünk a pikolóba érnek, csekkolni sem tudunk, az életben nem jutunk a kávénkhoz és sörünkhöz, és leülni sem fogunk tudni. Azt már nem ! Összenéztünk és teljes menetszerelésben futás. Sikerült megelőzni őket. Egyébként pozsonyiak voltak. Csekkoltunk, kikértük a kikérni valót, elhelyezkedtünk mire odaértek. A csopvez érdeklődött mi forog fenn. A szervezők elmondták, hogy szervezett teljesítménytúra meg minden. Tetszett a szlovákoknak és nevezni akartak a húszas távra, de mikor megtudták, hogy az nem megy fel Kőris-hegyre elnézést kértek, és közölték, hogy ők véletlenül tévedtek ide, mert kimondottan Kőris-hegyre készültek, csak látták a sok turistát. Mi meg ezért futottunk… De ha már ott voltak, jócskán felfrissítették magukat a mi forró ám ingyenes teánkból. De hát nagy a turista barátság, még akkor is ha ötvenen vannak …  Továbbra is tartottuk a félórás előnyt az előre meghatározottakhoz képest. Természetesen az itiner készítésekor figyelembe  vettem az esetleges pihenőket is. Elértük a  Gerence- pihenőt és megkezdtük a közel  húsz kilométeres kört vissza a pihenőhöz. Félúton a gyakorlottabb és logikusabb társak megkérdezték, miért nem hagytuk az esőházban a zsákokat, ha úgy is visszamegyünk. Na ja … , majd jövőre. Nem tudom emlékeztek-e még rá, hogy amikor Jánosékkal mentünk a húszason, mielőtt elértük volna a farakásokat, ahol megpihentünk volt egy emelkedő az erdőben. Jobb oldalon vadkerítés volt és körös körül hatalmas fák. Egy picit még el is keveredtünk. Na most a képeken ez az a hely, ahol Enci kidőlt fák között megy. Erdő sehol, csak totális pusztítás. Félelmetes volt. Mentünk, fogyott a távolság, telt az idő, és egyik pont jött a másik után. Aztán az egész túra legnagyobb emelkedése után felértünk Kőris-hegyre. Már 44,6 km és 1345 m szint volt mögöttünk és kilenc és fél óra. Bakter, majdnem egy órával vagyunk gyorsabbak a tervnél és a legnehezebb szakasz már mögöttünk volt. De tudtuk, hogy a mérvadó a következő pont lesz, mivel az a „sorsdöntő” 50 kilométer. Viszont tervezetten pihentünk, szendvics, zoknicsere és pisszent egy-egy sör, amiket erre az alkalomra hoztunk. A Pikolóban egy, itt egy és ennyi … Frissen és pihenten nekivágtunk a legnagyobb lejtőnek az Öreg Séd és az ötvenes pont felé. Tartottuk az órás előnyünket, mikor visszafordultunk Zircre a pontnál. Azt a távot már sokszor megtettük, most jön az ismeretlen plusz húsz. Nagyon jó kondink és kedvünk volt. Kiszámoltuk, ha tudjuk tartani az eddigi sebességet, akkor meg lesz a titkos tizenhat óra. Hihetetlennek , de már elérhetőnek tűnt. Mentünk mint lovak, és pikk pakk Bödön-kúton voltunk, ahol a zsíros kenyeres központi frissítés volt. Meg margarinos lekváros kenyér, forró tea, szörp, víz és sör. Négyféle kétszázért, még Kozel is. Nem vettünk . Ettünk, mentünk. Közben ránk sötétedett. Orrunkig sem láttunk, mikor elértünk Szépalma-pusztára a tizenegyes pontra. Itt elértük a 60. kilométert. Szikráztak a csillagok, és olyan hideg volt, hogy a pontőrök nem szálltak ki a kocsiból, csak az ablakot engedték le. Minő csoda, Szépalmán almával várták a túrázókat. Rögzült a plusz óra előnyünk. Minden tuti volt, jön az utolsó tízes és félelmetes erőnlétben voltunk. Még egy pont és a cél.  Tündérmajor után feltűntek Zirc fényei. 5,78-cal mentünk 68 kilométernél. Beértünk a városba  és már csak perceink voltak a célig. A 16 óra bőven megvolt, már tényleg csak az idő volt a kérdés. Tartottuk a tempót és 15 óra 41 perccel az indulás után visszaértünk.  Néhány napja még abban sem voltunk teljesen biztosak, hogy 70 kilométert meg tudunk tenni.  Komolyan tartottunk a távtól. Csak meglegyen és szintidőn belül. Ez volt a cél. És meglett, s nem is akárhogy.  Dacára sárnak, kidőlt fák sokaságának, reggeli  hidegnek és ködnek és hála a napközbeni hűs, de verőfényes időnek életünk első hetvenese pazarul sikerült. Sehol vízhólyag, izomláz, csak egészséges fáradtság. Hihetetlen. A túra maga tökéletes, az útvonal vezetése, az ellátás kitűnő. Tudnak ezek a szervező fiatalok valamit. Én meg már keresgetem a következőt.