Csögyam Trungpa  : A szabadság mítosza c. könyvében értékes gondolatokat találhatunk arról , hogyan juthatunk el oda, hogy igazán segíteni tudjunk .

" A másokon való segítés gondolata sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk . Általában , mikor segíteni próbálunk másoknak , az eredmény az, hogy a terhükre vagyunk ,és követelésekkel állunk elő velük szemben . Azért megyünk mások idegeire , mert valójában ki nem állhatjuk saját magunkat. Szeretnénk kitörni, hogy mindenki lássa, mennyire kétségbe vagyunk esve. Így azután engedély nélkül behatolunk mások területére . Nagy felhajtást akarunk csinálni magunk körül, mit sem törődve azzal, az illetőnek mi erről a véleménye. Nem az a célunk, hogy lerántsuk a leplet az alaptermészetünkről, hanem egyszerűen uralni akarjuk a körülöttünk kialakult szituációt .

Egyenesen belegyalogolunk mások magánéletébe, anélkül, hogy legalább kopognánk.Lehet, hogy táblákkal találjuk szembe magunkat : " A fűre lépni tilos ! Tilos az átjárás ! " De ezek a táblák csak növelik agresszivitásunkat és lázadó hangulatunkat .Gondolkodás nélkül benyomulunk a másik területére , mint egy tank, ami átmegy a falon. Ezzel nem csupán vandál módon megsértjük a másik területét , hanem még a saját területünket is szétromboljuk - ez a belső vandalizmus. Kiborítjuk önmagunkat és másokat is.

A legtöbben utálják ezt a helyzetet. Nem akarják azt érezni, hogy terhet jelentenek másoknak. Azonban az sem megoldás, ha hűvös , finomkodó modort erőltetünk magunkra , és mindent precízen, előkelően és megfontoltan próbálunk csinálni .

Az igazi megfontoltság nem azonos a diplomáciával. Nem kell mosolyt festeni az arcunkra , vagy erőltetni az udvarias társalgást . Ennél sokkal többről van szó, és ez nagymértékű energiát és intelligenciát igényel .

Ahelyett, hogy betörnénk mások területére , inkább saját területünket nyissuk meg. Nincs szükség csábító vagy elutasító játékokra .A területünket ne vegyük körül mágnesekkel vagy szögesdróttal, és akkor némi lehetőség nyílik arra, hogy valóban hasznára legyünk másoknak. De még mindig bánjunk óvatosan a segítségnyújtással . Megpillantottuk a valódi segítségnyújtáshoz vezető első lépcsőfokot , de időre van szükség, amíg ezt magunkévá tesszük , megízleljük és megemésztjük .Sok időbe telik, amíg lebontjuk az összes kerítést . Az első lépés az, hogy megtanuljuk szeretni önmagunkat , megbarátkozzunk önmagunkkal , és soha többé ne kínozzuk magunkat. A második lépés a többi emberrel való kommunikáció , a velük való kapcsolat megteremtése. Majd fokozatosan megtanulunk segíteni nekik. Ez azonban hosszú ideig tart , s nagy kitartást és türelmet igényel.

Ha megtanuljuk, hogyan kerüljük el azt, hogy mások terhére legyünk , és kinyílunk a többi ember felé, akkor készen állunk a harmadik lépésre, az önzetlen segítésre .

Amikor segítünk valakin, rendszerint viszonzást várunk cserébe. Így szólunk a gyermekeinkhez : " Minden energiámat rád fordítom, hogy boldog legyél."

Ez azonban a következő gondolatot rejti magában : " Azt akarom, hogy boldog légy, mert szeretem a társaságodat élvezni . Tégy boldoggá , mert boldog akarok lenni . "

Az önzetlen segítség , vagyis a valódi együttérzés harmadik szintjén nem a saját örömünkért teszünk meg bizonyos dolgokat, hanem azért , mert meg kell tennünk . Reakciónk önzetlen, és nincs célpontja. Amit teszünk, nem másokért vagy önmagunkért tesszük.

Ez az univerzális nagylelkűség .