Természetjárás : Túra a Mecsekben avagy ÁTJÖTTÜNK A SZIVÁRVÁNY ALATT ! |
Túra a Mecsekben avagy ÁTJÖTTÜNK A SZIVÁRVÁNY ALATT !
Zsuzsa 2010.07.26. 19:44
A túra után immár itthon, még sokáig csengett a fülemben a dal :
ZENGJÜK a dalt üde mámoros ajkkal,
Vérvörös pírt fest szemünkbe a hajnal ,
Gátakat elsöpör , új utat tűz ,
Fájdalmat, félelmet innen elűz.
Ezt a nagy eszmét a vész viharában,
Védeni, menteni kell csoda bátran ,
Fegyver a lábban és ajkon a dal ,
Nem marad így el a nagy diadal !
A dalt Boti kezdte el énekelni , amikor egyből kezdésképpen a Zengőre tartottunk felfelé, az indulás jókedvével és lelkesedésével a lelkünkben . Kicsit továbbgondolva , és kis változtatásokkal akár a mottója is lehetne ennek a nehéz , nagy emelkedőkkel teli , és mégis szépen sikerült túrának a Mecsekben.
35 km –es táv , ám igen nehéz terep, 1600 m szintkülönbség a Mecsekben. Bizonytalan időjárás , zivatarok, lehűlés , eső. Boti, Attila, Judit és én mindezek ellenére úgy döntöttünk , bevállaljuk. ( Magam részéről úgy éreztem nem vagyok egészen normális. ) A 35 bevállalásában segített egy véletlen is , Attila kérdés nélkül 35-re nevezett be .De végül nem bántam meg , sőt… Utólag visszagondolva emberpróbálóan nehéz, de nagyon sikeres túra volt. Megküzdöttünk a tereppel, az idővel , de legfőképpen önmagunkkal. Mi , Judittal újabb lépcsőfokot léptünk előre , megint többek lettünk , erősebbek, és megint rájöhettünk, egó ide vagy oda , ha egyszer beindult egy folyamat legbelül, nem lehet megállni , és egyre többet és többet akarunk önmagunktól , és egyre nagyobb kihívásokra vállalkozunk. Én magam részéről külön versenyen indulhatnék az extrém felkészületlenségből , és egyéb hátrányos helyzetből milyen őrültséget vállal be és végül minden látszat ellenére mégiscsak teljesíti - címzetűek között . Néha már az az érzésem , a lelkem mélyén szándékosan gördítek különböző akadályokat a rendszeres felkészülés elé, hogy utána maximálisan megijeszthessem és elborzaszthassam az egómat . Mintha így akarnám a végsőkig elvinni, hogy végre túlléphessek rajt
Mint már jónéhányszor előfordult velem ,most is anélkül, hogy különösebben edzettem, vagy fizikálisan rendben lettem volna ,egyszer csak ott találtam magam a Mecsekben Judit, Attila és Boti mellett , amint arra készülök, hogy életem eddigi legmeredekebb hegyeit megmásszam 35 km –es távon ,lehetőleg jó tempóban , jó idővel . És a túra gondoskodott mindenről, ami az önlegyőzéshez hozzásegíthetett mindannyiunkat .Volt benne minden , ami a nehézséghez kellett . Elsőként , csakhogy az egó már az elején elrettenjen ,megmászod a Zengőt , ami a Kékesnél is meredekebb hegy volt , és amikor a tetejére érve jól kifullasztottad és kifárasztottad magad , és már örülni kezdenél a sikernek, akkor jön egy meredek, csúszós lejtő, ami legalább annyira kiveszi az erődet , mint a kapaszkodás felfelé . És amikor szeretnél egy kicsit megpihenni, jön egy újabb magas hegy , aztán megint egy , és megint egy ,csakhogy érezd, hogy van lábad,izmaid , meg szíved és tüdőd és ereid meg pulzusod, és mindezt tartósan a maximumra hajtsad. És persze közben minden pórusodon át ömöljön a verejték , ami egy extrém méregtelenítéssel felért. Én ennek következtében már a túra első harmadában nehezen tudtam elviselni saját szagomat. Jó is volt, hogy sokat voltunk mozgásban , így kevésbé éreztem saját magam .És hol volt még akkor az a kis masszív, sűrű eső , ami után már egyöntetűen mindegyikőnk szaga az ázott kutyáéra kezdett hasonlítani . Rendesen égett minden, aminek ki kellett égnie. Attila azt mondta, erőteljesebb a hatása , mint egy hetes méregtelenítő tábornak . De a túra nehézsége ellenére a táj nagyon szép volt . A Mecsek hegyei helyenként gyönyörű kék fényben úsztak . A Zengő tetejénél reggel felhőfoszlányok úsztak . Az idő is nagyon változatos volt. Hol meleg napsütés, hol égdörgés , hol eső kapott el minket . Hatalmas fák, hegyek ,vad , gyönyörű és titokzatos erdők . Zengő-hegy, Csengő-hegy , Somos-hegy , hogy is felejthetnénk ?
De furcsa módon minden nehézség ellenére jól éreztük magunkat. Rengeteg forrás volt, ahol lehűthetted kezedet , lábadat, lüktető halántékodat .Mégis alapvetően jó kedvünk volt .Bár a csapat két részben járta a túrautat .
Attila velünk maradt ,hogy támogasson Judittal bennünket , Boti kis idő múlva gyorsabb sebességre kapcsolt , és előresietett . Jó formában volt , míg mi a saját tempónkban kapaszkodtunk , ő egyre jobban belendült , helyenként futott , csakúgy repült . Csak találgattuk, most merre járhat , de mivel nem volt térerő, nem tudtuk elérni , ő sem minket .Később kiderült, egy darabig az ellenőrző pontokon várt bennünket , de mivel nem sikerült beérnünk , inkább rákapcsolt és ment ahogy a tempója és a lába vitte …
Ettől függetlenül gondolt ránk , és mi is rá. Az ő haladása nekünk is nagyobb erőt ,kitartást és szép felismeréseket is adott . Az egóm, miután látta, a lázongásnak nincs sok esélye ,mintha szép szelíden visszahúzódott volna . Ennek hatására minden átértékelődött , ami nagyon nehéznek tűnt . A teher nem változott , ugyanakkora maradt , a lábam is ugyanúgy fájt, az ereim az emelkedőknél továbbra is doboltak a fejemben , de mégsem kellett az egészbe belehalni , egyszerűen csak nehéz volt , de ez is nagyon rendben volt …Szóval minden jó volt, ahogy volt …még a teher is egyszerűbbé, természetesebbé vált, az út , a haladás pedig sokkal szebbé, élvezetesebbé változott . Megint megértettem valamit, szóval lehet ezt egészen másképp is csinálni , mint eddig gondoltam…
Lendület-forrás után egy völgybe érve egészen ránk sötétedett . Hűs patakon keltünk át .Olyan sötét felhő volt felettünk, mintha este lett volna .Különös hangulat lett így a völgyben. Mintha mesében volnánk , mindjárt jön a királykisasszony , meg a sárkány. A völgyből fölfelé kaptatva aztán leszakadt az ég . Sűrű eső áztatott , dörgött az ég , az esőkabáton kívül az eső , belül a verejtékünk csorgott sűrű patakokban, mivel az emelkedő szokás szerint igencsak meredek volt . Szinte már élveztük a nehézségeket . A talaj csúszott , mi pedig azt mondtuk, mintha egy kalandtúrán lennénk. Judit elcsúszott , szép puhán bedőlt a sűrű csöpögős bokrok közé , később Attila is elhasalt . Csuszkorálva a csöpögős, bozótos ösvényen egy három vízszintes drótból álló villanypásztor mellett haladtunk el. Helyenként csak pár centire volt a testünktől. Az eső meg rendesen esett , ami ugye kedvez az elektromosság terjedésének . Már csak ez kellett volna az élménytúrához . Nevettünk. Mint egy extrém kalandtúra. Mindent kikaptunk ,mintha odafönt játszottak volna velünk , egyik nehézség a másik után . Nehéz emelkedők , morzsalékos ,csúszós lejtők, szél , napsütés , patakon, kidőlt fán való átkelés , égdörgés , eső, sár , még épp csak a villám nem csapott belénk . Attila azt mondta, nehogy kihagyjuk ,ha már extrém túrán vagyunk , háromra mindenki nyaljon egy vezetéket , övé a felső…
Épp ideje volt , hogy az ellenőrző pont az óbányai helyi kocsmában várjon minket. Amint a faluba értünk, kisütött a nap ,a söröző padjára kiteregettük az esőkabátot , zoknit cseréltünk, a kilós sarat a cipőnkről egy utcai vízfolyásban tocsogva lemostuk , és egy kis sörrel kiülve a szikrázó napsütésben pihengettünk.És újra meleg lett .És szikrázó napsütés .Felszáradtunk . És újabb nagy hegy várt ránk, immár az utolsó. Somos-hegy névre hallgatott . Mire felmásztunk, már kezdtük megszokni a terhelést, már csak kellemes fáradtságot éreztünk. De talán az is adott erőt , hogy tudtuk ,a nehezén már túl vagyunk. Még jó 7-8 km , és beérünk . És így is volt. Somos-hegynél Boti végre elért minket telefonon, és elköszönt, már jó órája várakozott a célban, így már hazaindulna . 7 óra 40 perc alatt megtette a távot .Hát aki repült , az repült … hozzánk képest .De mi is büszkék voltunk magunkra Judittal . Végül is első ilyen nehéz túránk volt . Két eltévedés miatt közel 43km-t tettünk meg 11 óra alatt . 1600 m szintkülönbséggel. Nehéz visszaadnom a túra eseményeit és nem is tudom felsorolni , mi minden volt , merre jártunk . Talán Attila , ha leírja az élményeit, teljesebb lesz a kép.Számomra sikeres , és nehéz túra volt . Újabb felismeréssel. Újabb elégedettséggel.
Reggel szép élmény ért bennünket , a Mecsek hegyei felé közeledve az autóból láttunk egy gyönyörű szivárványt . Attila épp akkor beszélt Botival, aki kocsival a rajthely, Pécsvárad felé tartott . A szivárványt kétszer is láttuk , először előttünk volt , később mögöttünk . Átjöttünk alatta .Ez igen jót jelent. Bíztató előjel is lehet . Jó szövetség előjelzője , ember és a bennünk élő isteni lélek között . Ember-ember, lélek-lélek előrevivő , jó szövetsége. Akkor még nem tudtuk, hogy sikerül ez a nehéz túra. Most utólag visszagondolva újra meghaladtuk önmagunkat . Előbbre léptünk , új élményekkel , a tiltakozó egót feledve,.
Mert egónk tiltakozásai, félelmei fokról fokra foszlottak le rólunk, s mi elhagytuk megrettent én-darabkáinkat mint ahogy felesleges ruhadarabjaitól szabadul meg az ember. Otthagytuk őket az emelkedők tetején, a meredek , csúszós lejtőkön, ott hagytuk az esővízben, ami lefolyt testünkről a földbe , a levegőben, amit fújtatva kiszuszogtunk, és a patakokban csorgó verejtékünkben , amely elpárolgott rólunk,s talán egy ideig még ott vibrált a Mecsek hegyei felett ...
Nehéz volt, szép volt , egót edző, lelket érlelő .Köszönet Juditnak , amiért kinézte ezt a túrát , és Mindannyiónknak, akik vállalkoztunk rá, hogy egy csapatot, szövetséget alkotva, egymást segítve teljesítsük.
Átléptünk a határainkon, önmagunkon, részemről megtettem azt ,amiről nem is hittem volna,hogy sikerül .Persze ezt már a reggel is előre jelezte,hisz már akkor megtettük a lehetetlent : ÁTJÖTTÜNK A SZIVÁRVÁNY ALATT…!!!
|