|
Tavaszi Vértes - és a szembesülések
Zsuzsa 2010.03.22. 20:38
Igen, mindjárt az elején szembesülhettünk azzal, hogy tudunk mi , ha akarunk .Időben el tudunk készülni, pontosan negyed hatkor rendben el tudunk indulni, az alváshiánnyal meg tudunk birkózni ( jó 3 és fél órát aludtunk , mivel előtte Bodajkon egy jól sikerült tai chi klubestet tartottunk ), Rita néninek hála, az autóhiány is megoldódik , és hajnali negyed hétkor pontosan , tervszerűen sikeresen tudunk startolni Gántról.
Szembesültünk azzal is, hogy mindhárman képesek vagyunk a nagyobb kihívást választani . Enikő Attilával 58 km-re nevezett , én 38-ra .
Rendesen , jó tempóban indultunk Gántról a Vértes Étteremből , dermedő kézzel tempóztunk a koratavaszi fagyos , deres időben . De hamarosan felkel majd a nap, és szép tavaszi kirándulóidő lesz . Aztán megtapasztalhattam , hogy a kékesi túra jó edzés volt , mindjárt az első emelkedőt jobban sikerült venni , mint azelőtt . Géza pihenőnél 6 km után érzékeny búcsút vettünk egymástól, Attiláék balra, én jobbra folytattam az utat. És szembesültem azzal, milyen jól érzem magam egyedül. Sőt, mennyire élvezem, hogy egyedül mehetek . Kimondottam jól esett , hogy egyedül lehetek a csenddel, a fákkal, az erdővel és a felbukkanó őzekkel . Ami kis feszültséget okozott, az a tempó volt , fogalmam sem volt , milyen sebességgel kéne jönnöm. Fülemben még Enikő tanácsa, pihenjek, ha úgy érzem, ne hajtsam túl magam de azért ne is " szüttyögjek ". Több próbálkozás után a belsőmet kértem, mutassa meg , hogy lesz a legjobb haladni , vezesse a lábaimat .A feszültség kioldódott , a lábaim lazán , maguktól vittek előre .
Rá kellett jönnöm , tudok tájékozódni , a kiírás nagyon korrekt volt , ha néha elbizonytalanodtam, már fel is bukkant a segítség , hol egy tájolóval közlekedő úriember , hol egy kedves csapat képében , akik pillanatok alatt útbaigazítottak . Nagyon jól éreztem magam. Egyedül, ám mégsem magányosan. Épp erre vágytam.
És megint csak szembesültem vele, segítőim mennyire velem vannak , és milyen fontos, hogy vezetnek , súgnak, segítenek. A belsőm által diktált tempót nem éreztem nehéznek vagy gyorsnak, úgy tűnt laza közepes sebességgel haladok.És megdöbbentem, amikor Attilával beszéltem Kőhányásnál, a második ellenőrző pontnál , mert kiderült közel olyan tempóban jövök, mint ők , a profi „ nagyok „.
Ennyit ér, ha a belső vezérel ? És a sikerélmény újabb erőt, megerősítést adott , bízzam magam továbbra is a belsőmre , ne időt vagy kilométereket számolgassak, attól úgyis csak begörcsölnék .
Kőhányás után szembesültem vele, a fejfájásom is leküzdhető. Dél felé járt az idő, eddig alig pihentem, (egyszer ültem le egy szendvicset megenni ) és fájdogálni kezdett a fejem . Bevettem egy fejfájás csillapítót, de míg vártam, hogy hasson, rájöttem, elegem van ebből a túrák alatti fejfájásból. Szeretném tudni az okát . Segítőim válaszoltak .Az ereim a lerakódásoktól és a „ mentális „ kosztól igyekeznek szabadulni . Kértem, segítsenek, hogy mindettől szenvedés nélkül megszabadulhassak. Azt mondták,a szívemet kell jobban kinyitni , ott is távozhat minden negatív. A szívem már nyílott is . Ránéztem egy hóvirágra . Előtte is láttam néhányat , el is gyönyörködtem bennük, de most hogy a szívem még jobban kinyílt , olyan elevenen megérintett a szépsége , hogy sírni kezdtem. Örültem, hogy senki sincs körülöttem. Felnéztem , és előttem egy egész hóvirágmező. Sok száz vagy ezernyi törékeny hóvirág. Zokogtam … A szívemből a feszültség hullámokban távozott . Olyan érzékeny lettem, hogy amire csak néztem , sírnom kellett. Az avar, a hegyvonulat, a gyönyörű lankák, olyan szeretetet árasztottak, hogy sírni tudtam tőle . És attól is, miért nem láttam eddig mindezt ? Olyan gyönyörű a világ, amerre csak nézek ,minden tele van szeretettel, szépséggel , így kéne élni , mindig ilyen nyitva , ilyen érzékenyen, hagyni , hogy minden ilyen mélyen megérintsen .
Nem tudom , meddig voltam így. A sírás lassan abbamaradt . A fejfájásom teljesen megszűnt . A szívem boldog volt, könnyű és tiszta , és a továbbiakban akárhány emelkedő jött , soha többet nem fájt a fejem .
A lábam pedig vitt , hegyre fel, völgybe le . Az idő gyönyörű volt , meleg tavaszi nap ragyogott . A csáki váralja emelkedőjénél azt hittem elnéztem a kiírást és ez valami kisebb emelkedő. Amikor felértem és visszanéztem a „ mélységbe „ , akkor jöttem rá , nem , ez mégiscsak csáki váralja volt .Belsőm diktálta a tempót , alig álltam meg ,csak néha vizet inni vagy szőlőcukrot , kisebb harapnivalót kivenni a zsákból .Egy-egy emelkedő után is annyi volt a pihenő, hogy lassítottam. Kezem, lábam gépiesen mozgott . Semmim nem fájt, csípőm is megszokta a terhelést ,vízhólyagom még hírből sem volt. Minden nagyon jó és ideális . Vérteskozmánál egy hosszabb lejtőn szinte repültem az ellenőrző pont felé, pecsételés és tovább . A következő ponton és az utána következőn is . Bőven szintidőn belül voltam . Boldog biztonság. Nem kellett azon aggódni, mikor zárnak, megvárnak-e. A csákvári műút felé közeledve feltűnt egy rossz kisugárzású völgy , negatív hegy . Eszembe jutott a régi öregek mondása : - Ez is csak Isten teremtménye …- és már nem is zavart a „ rossz „ . Mentem tovább . Az utolsó előtti ellenőrzőponton a csákvári műútnál átléptem a bűvös harmincat , eddig ez volt a legtöbb, amit jöttem. Itt sem álltam meg, pecsételés és tovább . 33 km körül jött egy holtpont . Legalábbis azt hiszem olyasmi volt. A testem még ment volna, de a szemem előtt vibrálni kezdett minden. Belsőmet kérdeztem, mit tegyek. – És megkaptam a választ, sok még az erőm, szabadítsam fel . És megtanultam egy energetikai gyakorlatot . Pár perc múlva tele voltam erővel , minden rendben volt.
Alig hittem, hogy már csak néhány km és nagyon jó idővel, először ilyen hosszú távon , beérek a célba . Minden ideálisnak tűnt .Csak az az aprócska jelkiírás nem. Az utolsó ellenőrzőpont Gém -hegy volt . A csákvári műútról 800 m után azt írták jobbra fordulunk és rátérünk a zöld háromszögre . Világos – mint a vakablak . Én pedig mentem lefelé a műúton és kerestem a jobbkanyart zöld háromszöggel. Több kanyar is volt , zöld is , jel nélküli is meg később sárga is. De a zöld háromszöget nem találtam. Egyre csak jöttem a műúton és végül Csákvárra értem. Megnéztem a nagy térképet . Semmiféle zöld háromszög nem tért le jobbra. De a zöldön kell tovább jönni. Gyerünk be Csákvárra, követem a zöldet , előbb-utóbb Gém-hegyre érek. A lábam egyre jobban fájt az aszfalttól , de nem számít, irány a zöld . Egyre nyugtalanabb lettem , míg végül egy buszmegálló szegletében megakadtam. Onnantól eltűnt a jel . Kerestem, kutattam, térképet néztem , kérdezősködtem , a jelzés sehol. Valamit nagyon elszúrtam. Ebben a pillanatban észrevettem, hogy eltelt az idő , hamarosan lemegy a nap , be kell mennem a hegyek közé, messze van még Gánt . Az ellenőrző pont bezár, mire a sötétben odaérek, a szintidőt pedig felejtsem el .Csak higgadtan - , de dühös voltam , csalódott és egyre elkeseredettebb . Hol lehetek ? Hogy kerültem ide ? És mi van a kiírással?
Attila hív , ők már beértek, jól elkeveredtem, de maradjak a műúton. Gábor, aki Enikőt viszi majd haza, felvesz útközben. Kb. fél óra még, addig menjek Gánt felé a műúton. O.K. –rendben . Belátom, semmi értelme visszamenni Gém – hegyre , főként, hogy senki sincs már ott , és nem éri meg a sötétben a hegyek között keveregni . Elfogadom a segítséget és feladom a célbaérést . És leverten, elkeseredetten gyaloglok a műúton .És a vízhólyagok , mint pszichoszomatikus képződmények , már meg is mutatkoznak , turbósebességgel keletkeznek itt is ott is egyre nagyobb fájdalmat okozva a lábamon. Nem értem, minden olyan jól sikerült , végig a jelek olyan jól vezettek és most egy apró jelkiírás miatt borult az egész .Hogy lehet , hogy az összes többit jól követtem , gyengeséget, félelmet, fájdalmat leküzdöttem , hogy lehet hogy most mégis ekkorát koppantam! És miért fáj ez ennyire ? Előtte is volt már, hogy nem sikerült teljesíteni azt, amit szerettem volna , de nagy lelki gondot nem okozott . Most nagyon elkeseredett vagyok .Dühvel és csalódással küszködök. És végül kiszakad belőlem a szó , amit e bolygón már milliók kiáltottak az ég felé : MIÉRT ???
Már jön is egy kép , évekkel ezelőtti események . Amikor épp ilyen érzést okoztam valakinek , ő is épp ekkorát csalódott , mint most én . Óriási szembesülés .Fogalmam sem volt róla , hogy ilyen mélyen megbántottam valakit . Elsírom magam. Lassan érteni kezdek és megnyugszom. Az erdő felé tartok egy keskeny padkán a műúton , egyre sötétebb van , az autók száguldva húznak el mellettem a meredek kanyarokban. Hála a Kékesnek , felteszem a gondosan bekészített fejlámpámat , így legalább észrevesznek . Nemsokára egy autó lassít mellettem, Gábor az, a felmentő sereg.
Gántra érve Attila , Enikő fogadnak , már ők is jól vannak . Nekik sem úgy sikerült minden, ahogy gondolták, Mindszentpusztán egy ellenőrző pont nyitvatartása körül nem stimmelt valami, valamit a rendezők elszámoltak . Azt mondták már be kellett volna zárniuk. Attiláék sem értették, hiszen ők is végig jó tempóban jöttek, de ez épp elég volt ahhoz, hogy pszichésen lehangolja az embert és innentől már össze is keverednek a dolgok . Végül 46 km-nél ők is befejezték. Szép táv volt így is . De most jó újra látni Őket . A Vértes Vendéglőben bál van, jókedv, hangos zene szól . A rendezőt kérdezem , hol volt a jel , valamit válaszol a zöld jelzésről, de a hangzavarban egyikünk sem érti a másikat . Nem erőlködöm, a lábam nagyon fáj, menni is alig bírok . A vízhólyagok közül több is kifakadt ,hogy hány lehet , rá sem merek gondolni . Enikő finom levest hoz , isteni vadragu levest kapunk, lekváros fánkkal . Eszünk, iszunk , mesélünk, jókedvvel nevetünk . Most már minden rendben .
Elbúcsúzunk . Hazafelé Attilával, immár autóval keressük a jelet , a zöld háromszöget , sehol sincs. Helyette sima zöld van, ott kellett volna jönnöm . A kiírás mégsem volt egyértelmű ( legalábbis nekem ) , csak pár szó hiányzott volna,- a zöldön fordulunk le jobbra, és utána csatlakozunk be a zöld háromszögbe. Hát ennyi . Persze miért nem a 800 m-t vettem alapul. Hogy őszinte legyek - nem tudom.
A szembesülések túrája volt nekem, jó és rossz értelemben is .A siker nagyon jó volt , a csalódás annál rosszabb . Persze ha nem lett volna ekkora a csalódás, hogy lett volna ilyen mély a feloldódás ? Minden túra életünk útja . Felfogásunk, eseményeink , szívünk, lelkünk benne van és csak az életünket tükrözi vissza .
Életem első hosszú túrája volt ,hosszabb is , mint gondoltam . Örülök, hogy a kihívást választottam .Otthon kiszámoltuk, elkeveredéssel együtt 38 helyett kb. 43 km-t jöttem . Bár a cél nem úgy sikerült , azért a tempó és a teljesítmény jó volt . Úgyhogy , bár csak a magam nevében beszélhetek, Attila és Enikő helyett nem, de én összességében mindhármunkra büszke vagyok . Bevállaltunk és szembesültünk a dolgainkkal , testünkkel, lelkünkkel, felfogásunkkal, az élethez való hozzáállásunkkal .Úgyhogy a dolog megérte ...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
