|
Mátrai élmények - a Kékes és a többi
Zsuzsa 2010.03.09. 01:34
Elnézést , ha kicsit hosszú lett a beszámoló, pedig csak azt próbáltam leírni , ami számomra lényeges és emlékezetes volt .És még így is volt, ami kimaradt .
Erről a túráról csak a végletek jutnak az eszembe. Gyönyörű volt , szépséges volt , csodálatos , ugyanakkor szörnyű és emberpróbálóan kemény . De ami félelmetes volt , az egyben felszabadító is lett . Ami nehéz volt , az egyben szép is . Egyszóval nekem minden benne volt, ami a teljességhez hozzátartozott . Szép és emberpróbáló két nap volt.
Sajnos , nem mindenki tudott eljönni a csapatból , de hát tudjuk, hogy ember tervez …
2 éjszakára foglaltunk szállást Mátrafüreden egy kényelmes faházban . Azért, hogy a 20 km-es túra előtt és utána is ne kelljen fáradtan autózni, hanem pihenhessünk egyet .
A végső felállás szerint Rita néni, Klári , Attila , Ádám és Dávid egy kocsival már péntek este leutaztak Mátrafüredre . Judit és én szombat reggel mentünk utánuk .
A péntek esti indulás már jó hangulatban zajlott .Egy kicsit kabaré -szerű volt . ( Legalábbis nekem. ) Mivel a házunk előtt öt télikabátos ember megpróbálta magát bepréselni egy normál méretű kocsiba egy téli hétvégére való élelem , ital, váltásruha , túrazsák ,túracipő, túrabot , és egy tekintélyes vödör leves mellé.
Végül is a manőver sikerült , az ajtót is be lehetett csukni , miután néhány próbálkozás után a halom túrabot , a váltócipős zsák és a frissen sült túrós süti a tepsivel együtt nálam maradt. Hogy másnap hajnalban Judittal utánuk vigyük .
Aztán végre sikeresen elindult a csapat , én pedig ( nevetéstől) könnyes szemmel integettem utánuk. Azt mondták, Baracskánál megállnak tankolni , akkor leveszik a kabátokat . Aztán később kiderült , hiába szabadulnak meg tőle, merthogy akkor sem lesz hova rakni. ( Hát ...igen.)Ám Ádám állítólag levette, de akkor meg Attila alig fért hozzá a váltóhoz , így innentől csak ötödikben tudtak jönni.
Szóval jól indult a dolog…
Estefelé csörög a telefon, Attila hív, leértek Mátrafüredre , a szállástól " eldobom a z agyam " . Vele egy időben Rita is hív , a szállás álomi , épp amire vágytunk . Alig várom, hogy én is lássam.
Este korán lefeküdtem a hajnali indulás miatt. Végül is azután, hogy elaludtam, csak kétszer ébresztettek fel , mert telefonáltak,először, hogy otthon maradt a zsír , aztán meg néhány papucs . De nem panaszkodom , még úgysem aludtam mélyen…
Másnap fél hatkor mi is elindultunk Judittal , és fél nyolcra rendben le is értünk. A hely és a faház gyönyörű volt . Erdő melletti ,meleg , szép, otthonos és barátságos . Attila reggel megrakta a cserépkályhát , kinyitotta a „ tulipántos „ ablaktáblákat. És friss kávéval vártak minket . Kicsodálkoztuk és kiörömködtük magunkat. Aztán összekészültünk és kicsit később , mint szerettük volna, ( mivel a szállástól elég sokat kellett gyalogolni a rajtig ) fél tízkor a mátrafüredi iskolából rajtoltunk. Gyönyörű volt az idő, ragyogott a nap. Aztán mindjárt elsőnek egy jó kis kaptató következett . A vidám beszélgetés csendbe fulladt, pihegtünk, kapaszkodtunk és olyan melegem lett , a kabátomat legszívesebben elhagytam volna . Rita néninek szerencséje volt,az övét oda tudtuk csatolni a zsákhoz .
Az első ellenőrző pontra értünk , Muzsla-tető . Pecsételés után egy kis házipálinka került elő . És áldomást ittunk a többiekre , akik otthon maradtak . Isten éltesse Őket is . Mondtuk és a pontőrök is odanéztek . Itt egy összetartó csapat van együtt . Nevettünk .Gyönyörű a kilátás , körben a Mátra hegyei . Keresem a Kékest, igencsak messze van . Állítólag oda is fel kell mennünk . De nem a szerpentinen, hanem valami hátsó úton , ami biztosan könnyebb lesz . ( Túl optimista voltam.) Aztán a Mátra déli lejtőin haladtunk , egyik hegyről a másikra , ragyogó , melengető , tavaszias napsütésben .Ritával, Klárival jót beszélgetünk, fotózunk , közben gyönyörködünk. Néhol őszi falevelek a fán. Mintha ragyognának . Szinte sugározzák a tavaly nyári napsütést .Iszonyúan és gyönyörűségesen tavasz van. De persze nem tart örökké . Amint emelkedünk és a hegyek északi oldalára érünk, alaposan lehűl a levegő. Mátraháza felé tartunk. Jó lesz behúzni a kabátot és felvenni a kesztyűket.
Attila, Judit és a két fiú Mátraházán a parkolóban levő ellenőrző ponton bevárnak minket . Újabb pecsételés, csokit is kapunk , igaz, már kicsit fagyos . Mátrafüredhez képest 456 m-t emelkedtünk . Hófoltok vannak sok helyen és fagyos, hideg a levegő .Jól esik a forralt bor , a rövid pihenő a kockás terítős büféasztal mellett . Azután indulunk tovább . Innentől már télben járunk. Irány a Pisztrángos – tó . Egyre feljebb kapaszkodunk, csúszós havas ösvényeken járunk hatalmas fák között . A hó bokáig ér .Tél van, végérvényesen . Dávid elől jár . Lazán, könnyedén, ritmusra lépdel , szinte suhan. Olyan tempóban, hogy alig lehet követni . Alakja egyre távolodik . A hóban egyik hegyről a másikra kaptatunk .Mögöttem Ádám, Judit és a többiek . Jó tempóban haladunk, bár nagyon kell figyelni a jeges- csúszós hó miatt . Kicsit kifulladva és elfáradva a Pisztrángos –tóhoz érünk, a távolból egy nyugodt barna szempár sugároz felénk. Egy alak ül messze egy pad tetején . Dávid az . Akár egy szerzetes, szemlélődő nyugalommal néz bennünket . Vajon mióta várhat itt ? Attila szóvá is teszi, hogy – „ Kisfiam, jó lesz, ha nem gyúrsz ennyit! Még lealázod a társaságot .” Hát szó, ami szó, a sok erősítés miatt jó formában van …
A Pisztrángos –tónál jól esne pihenni , a fejem fájdogál . Szívesen vennék egy szelídebb , lankás terepet. De épp az ellenkezője jön . Szőlőcukorevés , néhányunknak energiaital . A legnehezebb szakasz előtt állunk . Következik a Kékes – tető . A hegy felettünk tornyosul . Hogy oda fel ? A havas ösvény , bár kanyarog , még így is nagyon meredek . A kilátótorony az aljából már nem is látszik . De nem lehet ilyen meredek végig . Egy idő után majd biztosan elfordul. Még mindig túl optimista vagyok. Pedig a fejem egyre jobban fáj . Libasorban lassan kapaszkodunk. Ki-ki a maga tempójában, meg-meg állva . Lábszárig ér a hó. Az ösvény felszórva száraz avarral, de így is gyakran megcsúszunk. És egyre feljebb jutunk. Ádám lerövidíti az utat, átvág az ösvényen , egyenesen fel …Becsülettel felér, de rendesen kimerül . Mi az ösvényen maradunk . Az egyik kanyarban „ Gabi halála „ megálló. Egy sírkő is van ott . Valahogy nem szeretném most megnézni. Tovább kapaszkodunk .Fejünk felett elérhető távolságban látszani kezd a hegygerinc. Nagyon bíztató. ( Persze optimistán azt hittem,már itt lesz a kilátó. ) A kapaszkodás közben igyekszem megszabadulni a lüktető fejfájástól . Rossz gondolatok tolulnak fel . Az életemre vonatkozó igazságaim élesebben és tisztábban kezdenek látszani. Itt, a nehézségek között rájövök, melyik gondolat segíti az előrehaladást és melyik, ami gátolja , engedjem el. Szép felismerésem is születik, üdvös és erőt adó . Sokminden másképp kezd innen látszani. Sokan jövünk közben, libasorban kapaszkodunk, elengedjük egymást .Vajon mások is ilyen gondolatokkal küszködnek, mint én ?
A hegygerincre érve rövid pihenő szakasz jön . A fejem lüktet, a gyomrom kavarog . De még közel sincs vége. Alig akarom elhinni . Az út egyre hosszabb , a tető egyre távolibb .Ám egyre szebben ragyog ránk a nap .Ritával ketten kapaszkodunk , a többiek előttünk . Csodás energiahullámok járnak át bennünket . Időnként sűrű lesz a csend . A fejfájásom is csitulni kezd . Eszembe jut a Mátrixból egy részlet, a fejemben szól egy hang : - Azt hiszed, hogy fáradt vagy ? AZT HISZED ??! Néha sikerül elkülöníteni a testemet , az elmémet , a fáradtságomat a belsőmtől . Igen, csak addig vagyok fáradt, amíg elhiszem , amíg az elmémmel így gondolom. Kis időre sikerül másképp gondolni . Ilyenkor nagyon jól vagyok. Próbálgatom magam .Új gondolatok, megértések születnek . Igazságok, amik csak az erőfeszítésre lehulló függöny mögül tárulnak fel . Ismét megszabadultam, de lehet, hogy sokan együtt megszabadultunk valamitől, egy részünktől , félelmektől, negativitástól, tévképzetektől , valamitől, ami elfedte a tiszta képet önmagunkról, a világról. Gyönyörű pillanatok. Lassan kapaszkodunk . Rita szerint fontos ez a csoportos tisztulás , csoportos felfedezés. Valami miatt valamennyien itt akartunk lenni és meg akarjuk mászni ezt a hatalmas hegyet .Jó gondolat .De még mindig tart az út … A testem végképp lázadozni kezd . A fehér hóban lila foltokat, karikákat látok . Aztán már akárhova nézek , a szemem előtt lila foltok egyre sűrűbben és tisztán . A testemnek étel , ital, pihenő kell , most már elég gyorsan. És felérünk végre . Attila a TETŐ – étterem teraszáról integet . Hál Istennek . Az étteremben pecsételünk, aztán forró tea , szendvics és pihenő. Hihetetlenül jól esik. De a szívem, vérnyomásom alig éri utol önmagam. Ez a kapaszkodás kemény volt . Rosszul vagyok. Pár percre felteszem a lábam a padra, így már jobb . És megadom magam, beveszek egy fejfájáscsillapítót. Sajnos nincs idő sokat pihenni. Tovább kell mennünk . Még összeállunk egy fotóra a Kékes magassági szintjegynél , - 1014 m, Magyarország legmagasabb pontján vagyunk . Szép pillanat . De indulni kell ,most már végig lefelé megyünk. Egy- kettő és már lent is vagyunk .Ez már csak a jutalom . Gondoltam.
Megint csak túl optimista voltam. Azt hittem , a Kékes megmászása volt a legnagyobb próba . Pedig az igazi feketeleves még hátra volt. Attiláék gyorsabb tempóban jöttek, ezért búcsút vettünk tőlük, mi Klárival, Ritával a magunk tempójával haladtunk . Lefelé egy hosszú havas rész után ritkulni kezdett a hó. Avar és jeges-csúszós szakaszok váltogatták egymást . Az egyik út mellett megláttunk egy farkasnak látszó fatörzset , úgy nézett ki , mint egy fatörzsbe kövült termetes farkas . Nagyon élethű volt . Még hátulról is jól látszott a gerince,a bundája . Rita szól, még jó, hogy nappal van, sötétben jól megijedtünk volna tőle. Nem sokkal ezután hirtelen elestem . Elcsúsztam a levelek alatti jeges földön. Rita még szólt is, vigyázzak. Utána mégegyszer . Feltápászkodtam, mentünk tovább . Nemsokkal utána Rita is elesett , méghozzá nagyot . Azt mondta, elsötétült egy pillanatra minden és nem tud felkelni. Utána a mögötte jövő Klári is elesett . Ő a könyökét ütötte meg , de nem lett nagyobb baj, fel tudott kelni ,Rita viszont fájlalta a bokáját. Nagy óvatosan talpra állítottuk. Rá tudott állni. És sántikálva , de haladt tovább. Próbált nem törődni a fájdalommal, bár a bokája rendesen bedagadt. Ezután minden követ és csúszós részt előre apránként kitapogattunk.Jó szolgálatot tett a túrabot. Óvatosan jöttünk , Rita néni kicsit sántikálva. Az ellenőrző pontnál pecsételtünk . És a humoros pontőrök azt mondták, még több mint öt kilométer a célig . Nem akartunk hinni nekik. Közben sötétedni kezdett . Mi pedig szép lassan , apránként a zöld jelzésen haladtunk. Közben kőtengeren, vízmosásokon, csörgedező erecskéken, csúszós köveken ,fagyos patakocskákon keltünk át .Rita nénivel nagyon lassan, óvatosan haladtunk.Minden lépésre odafigyeltünk. De már nem lehet sok hátra . Hát sajnos volt.
Egyre sötétedett , a jelzéseket egyre rosszabbul láttuk. Rita néni túltette magát a sérült bokáján , fájdalmán és vezetett , előjött mindaz, amit a túravezetői tanfolyamon tanult . Lámpa nélkül is látszanak a jelek , lehet tájékozódni .Egymást erősítettük. Kiérünk. Minden rendben lesz . Csak a jelzést kövessük.Fejünk felett néha látszottak a csillagok, kétoldalt sötét hegyek . Már szinte semmit sem láttunk, a lábunk alatt csúszós kövek, vízmosás, szúrós , bozótszerű ágak .Csak tapogatózva éreztük, hol van kő, víz, mocsár vagy száraz rész. Figyeltünk egymásra , az egymás utáni lépéseinkre .Nem volt könnyű .Mellettünk sebes patak és egy meredek völgy. Fölöttünk egy tiszta út , szerpentin, ott valamivel jobban lehetett volna látni , de a zöld jelzés nem arra visz. Megegyeztünk, a nehezebb , sötétebb részt választjuk és követjük a patak folyását és a zöld jelzésen haladunk. Rita végig bíztatott minket, most ide lépjetek, most itt átkelünk. Igyekeztünk a félelmünket elhessegetni. Nem volt jó érzés hárman a sötét erdőben , amikor néha azt sem tudjuk, mire lépünk. Időnként úgy éreztem, képzeletbeli farkasok támadtak a hátamra. Én voltam hátul .Nem akartam visszanézni. Az egész csak az elmém műve. Azt hiszem mindhárman így voltunk. Segítőim velem voltak és tanácsokat adtak. Túl szűken látok magam körül. Tágítsam ki a képzeletbeli látómezőmet. A félelmek szűkítenek be. Elengedtem a félelmeket, most már a hátam mögött is fényességet kezdtem érezni. A félelmes képzetek eltűntek. Néha keskeny és csúszós ösvényen haladtunk , érzékeltük, mellettünk egyre mélyebben a patak zubog , nagyon nem kéne innen lecsúszni. Bíztatjuk, nyugtatjuk egymást , de a félelem újra visszakúszik.Nagyon keskeny ez a gerinc, bármikor lecsúszhatunk. És eszembe jutott , hogy akkor mi van ? Mi jöhet még ? És elképzeltem. mi jöhet még, mi van, ha lecsúszunk,vagy ha vadállatok törnek ránk , ha még félelmetesebb történik, akkor mi van ? Az ég világon semmi sincs .És kioltottam a félelmet, nyugalom szállt rám. A keskeny ösvény biztonságos és barátságos lett .Közben belsőm súgott és vezetett. Hamarosan kiérünk, a nehézségnek vége.
Azt hittem, most már vége lesz a sötét völgynek és itt lesz Mátrafüred és a cél. De az még arrébb volt. Egy nagyon meredek partot éreztünk a sötétben. Az alján víz zubogott . Itt már nem tudtunk volna átkelni. És akkor apró fények tűntek fel mögöttünk. A rendezők az ellenőrző pontról tartottak befelé. Megláttak minket , épp a telefonnal próbáltam gyengén világítani , hogy valamennyire lássuk , hogyan tovább. Amikor odaértek hozzánk , csodálkoztak , hogy a sötétben jöttünk .Egy kicsit megdorgáltak, amiért nincs lámpánk, aztán Rita bokáját látva segítettek átkelni a patakon . Az út jobbra elkanyarodott ,a patakon túl másfelé folytatódott, mint eddig mentünk. A legjobbkor találtak ránk. Még így is vagy két kilométer volt hátra , de ez már szélesebb ösvényen , világító fényben ,jó hangulatban , biztonságban, hisz a rendező srácok ismerték az utat . Rita becsülettel végigjött , pedig még itt is rengeteg köves, nehéz szakasz volt, de ez már egész rendes út volt a korábbihoz képest . És végül leértünk Mátrafüredre, ott még mindig egy jó kilométert kellett gyalogolni , mire végül beértünk a célba. Rita szó nélkül kicsit sántikálva végig jött . A pontőr srác megdícsérte, hogy nagyon hősies volt . Pecsételés. És vége .
A túrát minden nehézség ellenére 10 és fél óra alatt teljesítettük. Megküzdöttünk félelmekkel , fájdalommal .Bíztattuk ,erősítettük egymást. Útközben félelmeiről egyikünk sem beszélt. Mindenki magában küzdötte le. Csak a jót mondtuk , például, hogy – Ott a jel ! és hogy milyen jól lehet tájékozódni a sötétben is, és hogy kiérünk , jó helyen járunk. És így is volt . Az egyik srácnak megköszöntük a segítséget. Azt válaszolta , ez természetes, és sosem tudni , mikor kerül olyan helyzetbe, hogy ő szorul ránk. Ebben megegyeztünk . Hogy sohasem tudhatjuk , mikor szorulunk a másikra . Aztán Rita kérésére az egyik rendező srác hazahozott minket a házhoz autóval. Itthon fűtött cserépkályha és meleg palócleves várt minket, amit Rita néni főzött még otthon. Attiláék megmelegítették .Nemsokkal előttünk értek haza. Hiszen a célban jó ideig vártak ránk .A meleg leves istenien jól esett . Utána Rita néni bokáját beborogattuk és pihenhetett. Az éjszakai túrától bennem is sokminden kioldódott , félelmek tűntek el, de kicsit még mintha ott lettünk volna. Ahogy megtanultunk nem félni odakint , ettől meg úgy látszott ,egyáltalán nem volt olyan biztonságos idebenn, mint régebben hittem.Valahogy nagyon a belső számított, az, hogy mit gondolok legbelül . És nem a helyszíntől függött már a biztonság , hanem a saját gondolataimtól, felfogásomtól . Jó darabig úgy éreztem, egyszerre vagyok az erdőben és a faházban is. És tulajdonképpen a kettő között alig volt különbség .
Klári azt mondta, nem tudja, el tudja-e valaha is felejteni mindezt . Ő , mint új csapattag igencsak bele volt dobva a mélyvízbe ezzel a túrával, de állta a sarat . Ahogy a csapat is. Jó volt utána pihenni a kényelmes ágyban. Egy túra ismét sikerrel teljesítve. A Kékes megint megtanított valamire és megerősített abban, amiben hittem, amit úgy mondhatnék : A gondolat hatalma .Ott a sötétben nagyon fontos volt, mire gondolunk, mit hiszünk . Egy-egy banális, hétköznapi szó , egy nevetés , a faház képe felbecsülhetetlen érték lett , mert megvédett a félelemtől, a bizonytalanságtól. És fontos volt az egymás iránti feltétlen, megelőlegezett bizalom. Nem volt más választás . Mint annyiszor, most is éles helyzetben jött az elő, ami igazán fontos .Jó tanulás volt .
( Egyben viszont megegyeztünk Ritával, ezután bármilyen túrára is megyünk , lámpa nélkül többet nem indulunk el…)
Szóval a túráról csak a végletek jutnak eszembe. És milyen meglepő, de az időjárás is ilyen végletes volt. Hol gyönyörű tavasz, hol fagyos tél váltotta egymást. De az egész csúcsa a vasárnap reggel volt . Hazaindulás előtt miközben sütött a nap , lágyan szállingózni kezdett a hó. Nem tudom, az idő hogy csinálta, de összehozta a két évszakot, egyszerre volt tél és tavasz . Kinn az utcán szállásadónőnk búcsúzkodott , aztán izgatottan kiabálni kezdett , nézzünk oda , a hegyek felé. Az utca végétől szakadt a hó . Ott. ahol voltunk, száraz volt az út , tiszta az ég. A végétől pedig egy sávban sűrű hóesés. Mint a mesében, két világ határán álltunk , talán tényleg ott is jártunk - két világ között, a magas hegyeken és az Óperenciás tengeren is túl...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
