Egyszer egy idős nénivel beszélgettem, aki súlyos beteg volt.Gyógyulásában sokat segített volna, ha meg tud végre bocsátani annak az embernek aki évekkel ezelőtt olyan mélyen megbántotta.
Amikor mondtam, bocsásson meg neki, egészen megijedt . Csak ezt ne mondjam ! 
 

Gyerekkorában, ha rosszat tett, szülei mindig ráparancsoltak, - Kérj bocsánatot ! -ezt mindig megalázásnak érezte.És bár bocsánatot kért, a lelke mélyén egyre jobban erősödött a gyűlölet.És ma már a puszta megbocsátás szóra is fojtogatni kezdi az indulat.Nem tudtam, hogy mondjam el neki, az igazi megbocsátás milyen felszabadító, jó érzés tud lenni. A szavaim kevesek voltak ehhez.
Jó idő múlva, a betegség miatt rengeteg fájdalmon és szenvedésen túl , úgy hozta a sors, hogy újra találkoztunk.
Beszélgettünk, és mesélt arról az emberről, aki annyira megbántotta, és elmondta, az emléke a mai napig is mennyire kínozza.
Odakint hirtelen a semmiből hatalmas hóvihar kerekedett , tombolt a szél, kavargott a hó. Megdöbbenve néztünk ki az ablakon. Aztán a néni hirtelen kimondta a nevét ennek az embernek, mintha ő is köztünk lett volna , majd hangosan megszólította és azt mondta : - Kérlek, ha valamivel megbántottalak, bocsáss meg nekem ! - ekkor már zokogott . Sokáig sírt ,felszabadultan. Amikor megkönnyebbült, kinéztünk az ablakon. A hóvihar amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is múlt. Minden hófehérré változott . A néninek olyan jó kedve lett, egy régi vicces dalocskát kezdett el énekelni. Mindketten nevettünk. A szoba, ahol ültünk, tele lett fénnyel. Odakint kisütött a nap...


MEGBOCSÁTÁS

Milyen jó érzés tud lenni, milyen üdvös, milyen felszabadító !
Minden bennünk maradt érzelem valamilyen visszatartott energia forrása. Amikor tartósan neheztelünk valakire, valójában a rossz gondolat szülte negatív energiák rekednek bennünk.Valami , amit akkor és ott nem tudtunk kimondani, megélni. A megbántottság okát elfelejtettük, de az energiák a mélyben ottrekedtek, és fogva tartják az érzelmeket.A megbántottságról a gondolatunk pedig újra és újra visszatér.Rossz érzéseink nem felejtődnek, mert a felszínre kívánkoznak.
Megbocsátani annyi, mint megváltoztatni a gondolatainkat , és ezzel eloldozzuk a káros érzelmet, amely utat találva végképp távozik.
Megbántottságunk csak nekünk volt olyan szörnyű . Nem a bántás ténye, hanem a rossz érzés, ami mögötte volt, az tette olyan fájóvá az emlékét.
Nem kell mindig és minden áron megbocsátanunk.
Csak ha már könnyedén jön a gondolat : - Mi lenne, ha megbocsátanék ?
Vajon mi történne, ha másként gondolnám ?
És kinyílik a világ, az egész eseménynek már nincs is jelentősége, hiszen nem valós dolog a számunkra, csupán a múlt.
A felszabadulás annyit is jelent, újra visszacsöppenünk a jelenbe.És béklyóktól mentesen újra körülnézhetünk. És megláthatjuk azt, akinek megbocsátottunk. Látni tudjuk újra úgy, ahogy van. Téves képzetek hálói már nem fedik el.
Ő is szabadon mehet tovább és mi is boldogan lépdelünk.
Könnyű, tiszta állapot. Kegyelem, isteni jelenlét. És végre láthatjuk önmagunkat is, hogy miért úgy reagáltunk a múltban, ahogy reagáltunk.
És megbocsáthatunk. Önmagunknak is.
És végre igazán láthatunk. Önmagunkat is.
És igazán szerethetünk. Önmagunkat is.
És láthatjuk, minden pillanatban jól cselekedtünk. Úgy döntöttünk, ahogy kellett, ahogy akkor éreztük.
Minden elsimul.
És megérezzük, kezdettől fogva minden nagyon a helyén van , és minden nagyon jó ...