KÉK DARU BARÁTI KÖR ÉS TAI CHI KLUB
KÉK DARU BARÁTI KÖR ÉS TAI CHI KLUB
Tartalom
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
css
 
Ezoterika , spiritualitás
Ezoterika , spiritualitás : Helyünkre kerülni...

Helyünkre kerülni...

Zsuzsa  2009.10.11. 18:25

 

Azt mondják kevesen vannak, akik olyan foglalkozást űznek, amivel valóban elégedettek. Amit örömmel tesznek, illeszkedik a képességeikhez, szellemi kvalitásukhoz, lelki habitusukhoz. A feladatok teljesítése nem meríti ki őket, és megérdemelten jól is keresnek vele.

Mindenkinek van egy helye.
Isteni lényének rendelése. Ha a helyén van valaki , akkor összhangban van lelkével, szellemével és azt teszi, amit leszületésekor bevállalt, amiért jött. Sajnos életünk jó része azzal telik, hogy a helyünket megtaláljuk, mert ehhez először meg kell ismernünk önmagunkat, azt, hogy mi nekünk az igazán jó, megfelelő.

 


Vannak, akiknek persze ez már fiatalon sikerül, de azt hiszem ők vannak kevesebben, és nem tudhatjuk, milyen gyerekkor és tapasztalások vannak már mögöttük.
A többség hosszas keresésre kényszerül, de még ez is jó azokhoz a sokakhoz képest, akik egyáltalán fel sem ismerik hogy nincsenek a helyükön.
Hajtanak a pénzért és közben egyre rosszabbul érzik magukat a bőrükben, esetleg betegségbe menekülnek ésaz életüket így találják természetesnek.
A világnak van egy rendje, melyben mindenkinek megvan a feladata és a helye is ahol mindezt el tudja végezni. Most nem kizárólagosan fizikális helyre gondolok, inkább egy foglalkozásra, ami az övé.
Ha mindenki a megérdemelt helyén van, ott erősnek, teljesnek érezheti magát, mert a sorsát élheti, a képességeit használhatja és csiszolhatja, fejlesztheti általa.
Ha valaki nincs a helyén ott gyengének, frusztráltnak érezheti magát, akit a környezete is folyamatosan zaklat. Hiszen mások is érzik a lelkük mélyén, hogy nem itt volna a helye...
Mindenkinek ahol a helye, ott az ereje is...
Egy sarkalatos példát hadd írjak.
Egyik foglalkozás sem jobb vagy több a másiknál. Emberek vannak, akik különböző képességekkel, feladatokkal születnek.
Tegyük fel, hogy valaki vezetőnek születik. De nem sikerül összhangba kerülnie önmagával, ezért a vezetői állást nem meri elvállalni ezért elmegy egy céghez takarítónak. mert ott kicsi a felelősség, stb.
Ki fogja vezetni a céget ? Majd jön valaki , aki tegyük fel éppen takarítónak született volna. De ő sincs tisztában magával, ezért őt ültetik a vezetői székbe, mert a takarítói helyen már van valaki.
Valószínűleg frusztrált, ideges, esetleg egoista emberré válik, aki nem tud jól élni a hatalmával. A cég a keze alatt nem fog virágozni. De rend és tisztaság sem lesz, mert a takarító sem végzi majd jól a feladataát, unott, nemtörődöm emberré válik, aki örökké a feletteseit kritizálja majd.
 Ha valami csoda folytán a helyükre kerülnek, mindketten jól végzik majd a dolgukat, a cég virágozni fog, a dolgozók elégedettek lesznek, és csodájára járnak a rendnek és a tisztaságnak is. merthogy a takarító is kitesz majd magáért. És mind a vezetőnek, mind a takarítónak ugyanannyi erejébe kerül majd elvégezni a feladatát, egyik sem lesz különb a másiknál, egyszerűen csak a helyükön lesznek .

Ha mindenki a helyén lenne, a világ is rendben lenne és így lehetne nagyot alkotni, boldog elégedett igazi munkát végezni...

 

 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Tartalom

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-