Karácsonyi képeslapokon , táviratokon vágyakozva olvastam az aláírásokat   : Sokszor csókol :

    Pista , Marcsi és a gyerekek .

    Bár én is írhatnék ilyet egyszer . Milyen jó lehet nagy családban élni.

   Előtte években is olvastam ilyeneket mégsem éreztem kéztetést rá , hogy a nagycsaládon gondolkodjak.

  Most miért kezdett el annyira tetszeni ez nekem ? Egyáltalán miért figyeltem fel rá ? A helyzetem olyan volt, hogy tanulni akartam , és tudtam a család, gyerekek  csak a távoli jövőbeli elképzeléseim között szerepelt csak.

 Aztán egyszercsak észrevettem az utcán a babakocsikat , azelőtt nem érdekeltek , most meg egyszercsak az utcán észrevettem minden kisgyerekes anyát , az üzletekben pedig pelenkareklámot bámultam.

Ha az eszemet kérdeztem, az pontosan tudta , hogy eszem ágában sincs gyereket vállani, sem lehetőségem , sem kedvem sincs az egészhez . Nekem tanulnom kell , megtalálni a foglalkozásomat, szakmát szerezni, pénzt keresni és megtalálni ki  vagyok, hol a helyem a világban .

De az utcán továbbra is önkéntelenül be-bekukkantottam a babakocsikban alvó csöppségekre.

És félév sem telt el, férjemmel hirtelen megfordult az életünk és szinte öntudatlan gyorsasággal csak azon kaptam magam, hogy kisbabát várok ...

Az eszemmel még jó ideig viaskodnom kellett , hogy mindezt elfogadja.

A mélyről jövő vágyak már jó előre jeleztek, csak nem tudtam, hogy hallgatni kell rájuk, hogy a spontán ránk törő érzelmek, gondolatok ennyire fontosak.

A vágyak valójában azért születnek , mert már előre bennünk van az is , amire vágyunk.

És épp azért vágyunk rá. Ez sorsunk része, fonala. Ezért jöttünk, hogy megtapasztaljuk.

Sosem vágytam például arra, hogy meg tudjak szerelni egy karburátort .Mert valószínűleg nem ezzel van dolgom. Bár az autóban pár alapdolgot megtanultam elvégezni, mégsem okoz frusztrációt, ha csak ennyi a tudásom. Nem akarom fejleszteni , mert nem ez érdekel. Arra ott van az az ember, aki már talán gyerekkorában is alkatrészekkel játszott , és végül autószerelő lett . Mert neki meg az volt a legfőbb vágya.

Ha nem volna az eszünk, akaratunk, melyet egónk vezérel, sokkal jobban mernénk hallgatni spontán vágyainkra . És nem félnénk  és nem is volna értelme annyira akarnunk, hiszen éreznénk, hogy ami fontos nekünk, az valahol már úgyis a miénk . Hisz a vágy is csak azért támadhatott fel bennünk, hogy elvezessen egy új érzéshez, tapasztaláshoz, ami mindenképpen a javunkra válik. Hiszen sorsunkat élhetjük általa.

És nem volnának felszínes egóvágyaink sem, hiszen nem volna szükségünk pótcselekvésre , mert megkapnánk, ami tényleg a miénk .

Milyen egyszerűen is hangzik !!...

Vajon Te odafigyelsz rá,  mire vágysz mostanában ?

Mi az ami odavonzza a szemed, a gondolataidat egyszerűen , spontán és önkéntelenül ?