Orvoshoz mentem, antibiotikumot kaptam , ideig-óráig jobb lett , de aztán újra visszaestem.
És egyre jobban fulladtam. A diagnózis - asztmatikus tüdőgyulladás.
Az orvos mellett már természetgyógyászhoz is elmentem, akupunktúrára jártam, energetikai kezelést kaptam. De azt, hogy mi történik velem, mi ez az egész , mi az oka , vagy hogy mit csináljak másként, senki sem tudta, vagy nem akarta megmondani. Pedig ezt szerettem volna, egy jó szóra vágytam valakitől, aki elmondja, mi a baj és hogyan orvosolható. Mindenki kezelt ,sokan törődtek velem, aggódtak értem, de azt a bizonyos eligazító jó szót senkitől sem kaptam meg.
A fulladás elhatalmasodott rajtam, aludni csak félig ülve tudtam, felpolcolt párnákkal, vagy törökülésben ülve és előre dőlve a karjaimra. De igazából így is csak szunyókálni tudtam, mert milhelyt mélyebben ellazultam volna, az akarattal mozgatható légzőizmok leálltak, és leállt a légzésem is, rendszeresen saját sípoló hörgésemre ébredtem fel.
 Iszonyúan ki voltam fáradva , levegőt csak egy szűk csövön keresztül kaptam, a tüdőm tele volt folyton termelődő nyákkal. Kórházba nem akartam menni, mert a kislányomat szoptattam még, és mellette akartam lenni.( Milyen érdekes az anyai szervezet, még ebben az állapotomban is, nem mondom, hogy sok, de azért volt tejem.)
Aztán eljött egy este, amikor mindenki elhagyott . A családtagjaimnak más fontosabb dolguk akadt, elutaztak, vagy egyszerűen csak hazamentek és ott maradtam este, vacsora és fürdetési időben három kisgyerekkel, köztük egy csecsemővel. A fürdőszobába kimennem olyan erőfeszítést jelentett, mintha több kilométert futnom kellett volna, pár lépéstől már hangosan ziháltam. Nem akartam elhinni, hogy itthagytak.
De az élet színpadán semmi sem történik véletlenül, ennek is oka volt.
 A két fiam, 7 és 9 évesek voltak , rájöttem lelkileg milyen érettek. Maximálisan segítettek. Akkor tudtam meg milyen a lelki segítség. A nagyobbik fiamat kértem meg, álljon a fürdőszoba ajtóhoz, Zsófit megpróbálom kivinni a csap alá, hogy lemosdassam , ha félúton nem bírnám, vegye át. Ő ott állt és nézett , a szemével segített . Olyan erőt sugárzott, hogy támogatást kapott tőle a lelkem, és le tudtam mosdatni Zsófit. Akkor éreztem először, mennyivel többet ér a lelki segítség.
Aztán a gyerekek elaludtak és én teljesen kifáradtam . Mégis úgy döntöttem, vállalkozom egy óriási erőfeszítésre, kimegyek a fürdőszobába és lezuhanyozom.
Mintha egy óriási hegyet másztam volna meg. De sikerült, és hangosan zihálva álltam a zuhany alatt és folyattam magamra a meleg vizet. Jól esett, egy kicsit sikerült ellazulnom.És elkezdtem azon gondolkozni, mi ez az egész ? Mi történik velem ?
És elkezdtem magammal beszélgetni .
-Tulajdonképpen mi a baj ?
- Nagyon félek.
- Mitől ?-
- Hogy megfulladok.
- Az miért rossz ?
- Mert meghalok.
- Tényleg elhiszed, hogy meghalhatsz ? Hogy most kell befejezned ?

- Nem !!! Nekem még nagyon sok dolgom van itt , nem azért jöttem, hogy most , dolga-végezetlenül befejezzem !! Még rengeteg dolog vár rám, nem most kell elmennem !

( A felismerés üdítő volt .)

- : )
- De a  tüdőm, bármelyik pillanatban leállhat, ha az akaratom kifárad , nem tudom tovább a légzésemet fenntartani. Az akarat nélküli izmaim nem működnek.
- És ha meghalsz, az rossz lesz ? Nagyobb szenvedés lesz, mint az eddigiek , amit átéltél ?
- Nem , eddig is sokat szenvedtem, most se lesz másként, egyszerűen csak átlépek odaátra.
 -  És az aki vagy, meghalhat , megszűnhet létezni ?
- Nem , aki igazán én vagyok, az örökké él , az nem múlik el attól, mert a testem meghal.
- Hát akkor ??? Mitől félsz ?

Elgondolkodtam, mélyen, komolyan .
 És lehullt egy függöny. Majdnem hangosan felkiáltottam . Ez az egész betegség, szenvedés csak az egóm hihetetlen rafinált átverése ! Ez, hogy most rosszul vagyok, hogy félek, ez csak az egóm játszmája , valójában átver engem,elfedi előlem, hogy igazából én nagyon jól vagyok. Én nem ezért jöttem, hogy betegségben meghaljak ,még nagyon sok dolgom van itt, nem most kell befejeznem !A betegséggel akar megijeszteni az egóm, hogy féljek !! De ez az egész nem igaz ! Ezt csak ő akarja elhitetni nekem, és mivel én elhiszem, a testem is így viselkedik !!
Rájöttem, hogy óriási világméretű átverésben élünk !!! Az összes ember ! És nem vesszük észre, hogy csak az egó manipulál minket !! Mert elhisszük neki hogy a világon félni és szenvedni kell .
De ez nem igaz, ez csak egy világméretű átverés !!! Mivel hiszünk neki, ezért a gondolatainkkal azt a valóságot teremtjük meg, ami tele van rosszal és szenvedéssel, amitől aztán félünk !!!
De én ezt innentől kezdve nem hiszem el !!!!
És ez lett a vezérmondatom : NEM HISZEM EL !
És bementem lefeküdni. Lebontottam a felpolcolt párnák magas halmát .Csupán egy párnát hagytam. Mert jól vagyok , mert az emberek így szoktak aludni rendesen. És én jól vagyok. És mivel a testemet ez a betegség már nagyon kifárasztotta, most aludnom kell , pihennem. És most egy jót aludni fogok, mert arra van szükségem, így akarom. És nem hiszek az egómnak ,a betegségnek , ezt az egészet  NEM HISZEM EL !
És a párnára hajtottam a fejem. Majdnem megfulladtam . Az egóm támadásba lendült , megmutatta , mit tud. Fojtogatott. De olyan erős volt az új gondolat, hogy nem estem pánikba, csak  fáradtan legyintettem : már nem tudsz megfélemlíteni, nem érdekel a harcod, tőlem azt csinálsz, amit akarsz, én aludni fogok,mert  így akarom . S ha így akarom, ezt is teremtem. Te pedig nem érdekelsz.
A szorítás gyengülni kezdett , könnyebben kaptam levegőt .Az egó kezdte feladni , már nem tudott úgy hatni rám.Lassan, az ereje foszladozni kezdett,az egó mintha elolvadt volna körülöttem, a tüdőmbe egyre szabadabban áramolni kezdett a levegő . Én pedig elaludtam.
Hajnalfelé ébredtem, több órát aludtam mélyen, pihentetően. És frissen, pihenten ébredtem.
Már nem tudtam úgy gondolkodni, mint azelőtt.
Rájöttem a világot pillanatról pillanatra írjuk, a jelenben . És nincs semmiféle eleve elrendelés. Tett van és reakció. Emberi kapcsolatok vannak. És egyedül rajtam múlik, a következő pillanatban az engem ért bármilyen hatásra hogyan reagálok. És annak átélem a következményeit. Amiért egyedül én vagyok a felelős, senki más. De a világomat pillanatról pillanatra én írom, teremtem, alakítom a döntésem alapján.Nincs mitől félnem. Senki sem befolyásolhatja a másikat, senkinek sem lehet hatalma a másik felett. Ha így van, az is az én független döntésem, hogy hagyom. Mert akkor így reagálok. De a következő pillanatban megváltoztathatom a reakciómat, ezzel megváltozik a másik ember reakciója is.Semmi sem korlátoz abban, hogy egyik pillanatban így gondolkodjak, másikban úgy. Teljesen szabad vagyok.
Nincs jövő és nincs múlt sem, a jelenben semmi sincs eleve elrendelve ,csak akkor ha elhiszem. De ez is az én döntésem, míg rá nem jövök, hogy másként akarom.
Ezután az egész világom kisimult . Folyamatosan áramlott és eltűnt belőle a félelem. Minden pillanatban tökéletes biztonságban éreztem magam, nevetséges volt, mitől is kellene félnünk. Amíg ezt a valóságot meg nem tapasztaljuk addig fontos hogy azt higgyük, van egy "isteni" valóság, amiben nincs félelem, csak szeretet és biztonság. Valójában ez az egy igazság. A szeretet pedig akció és reakció folyamatos áramlása.Ha szükségünk van rá, higgyük, hogy "Isten műve ", aki véd és óv minket. Valójában nincs mitől félnünk, mi magunk szeretjük saját magunkat.Hiszen élvezzük, hogy élünk, vagyunk és áramlunk.
Ez a felismerés csodálatos volt, de nem maradt állandó. Pár napig tartott , amíg így éltem, és a lelkemben a gyógyulás megindult.
Rájöttem, ezt a felismerést senki sem mondhatta el nekem, magamnak kellett rájönnöm, megtapasztalnom.És mivel nem tartott örökké, el is kellett engedjem.
 De a hatására lassan átalakult az életem. Elkezdtem olyan dolgokkal foglalkozni, amiben meghaladhattam önmagam. Például futni kezdtem . Ami gyerekkorom óta csak kudarcélményt jelentett nekem. Most nagy türelemmel tanítgattam magam mindig egy kicsivel többet futni és kevesebbet fulladni.Az eredmény meglett . 2 év múlva egy versenyen felkészülés nélkül képes voltam lefutni 21 km-t. A tüdőmnek semmi baja nem volt.
Az állapot elmúlt, de a belsőmbe a felismerés beépült.
Nem veszett el. Egyszer olyan helyzetbe kerültem , hogy valaki keményen uralkodni akart rajtam és fenyegetően közölte is, hogy ismer olyan technikát , amire azt fogom tenni amit ő parancsol .
Abban a pillanatban beugrott a felismerés , és csak annyit válaszoltam legyintve :

- Engem ez nem érdekel, önmagamnak hogy parancsolhatna más ? Csak azt tudom tenni, amit én magamnak parancsolok. Mindenki önmaga irányítója, én az vagyok ,aki vagyok! 

Mert  Vagyok ! Mert én élek, én Vagyok! Teremtek, élek, lélegzek és létezek, szabadon !

Ha lehull a fátyol, már mindezt szilárdan és természetesen Tudom ! És amit nem akarok, azt NEM HISZEM EL !!!