Vagy : el kell érnünk a buszt és kétségbeesetten loholunk attól rettegve, mi lesz, ha lekéssük ? Lehetetlen elérnünk. Ám lenyugtatjuk magunkat és azt mondjuk , nem számít . És épp akkor érünk oda, hogy kényelmesen felléphessünk rá.

Vagy vannak szép pillanatok az életünkben , amikor azt érezzük : megáll az idő ...

IIyenkor nem véletlen, amit érzünk, mert valóban meg is áll.
Azt gondoltam régebben, ez az érzékeink csalódása . Az óra szerint az öt perc az így is , úgy is öt perc . De  a könyv elmagyarázza, hogy ilyenkor az idő valóban lelassul, amit érzek , az valóban úgy is van , tehát a gondolataimmal , a hozzáállásommal az időt én magam befolyásolom. Lassítom vagy gyorsítom.


Ilyen idővel kapcsolatos élményem volt nekem is régebben egy futóversenyen . Lehet, hogy a túrák alatti szenvedések juttatták eszembe ezt , mert szenvedés is volt benne bőven.
Maratoni váltóversenyre készültek a többiek . 6 embernek kellett váltóban 6 ×7 kilométert futnia.
Akkoriban 5 kilométereket futottam közepes sebességgel, 7-et még sosem sikerült . 
A csapathoz már csak egy ember hiányzott, és mivel senkit sem találtak, rábeszéltek, hogy jöjjek el .Hiába mondtam, még egyszer sem futottam ekkora távot. Ha nem jövök valakinek kétszer kell futnia.
Végül is ráálltam, gondoltam valahogy majd csak lekínlódok 7 kilométert. De időt tőlem ne várjatok , örülök, ha lefutom.
Ó , nem is várnak, mondták a többiek. Ők 35-45 perc között futották a távot , én örülök, ha egy óra alatt beérek. 
Elindult a verseny , és úgy alakult, hogy negyediknek indulhattam csak, amikor már inkább a sprinterek kerülnek sorra.
Átvettem a stafétát és  közepes sebességgel kezdtem futni, mert végig bírnom kellett. De a tömeg ott állt az út szélén , kiabáltak, nagy égés volt lassan futni így amíg láttak , rákapcsoltam . Teljes erővel futottam, mégis  úgy húztak el mellettem a szuper futók ,mintha álltam volna . Lelkileg rongy lettem. Amikor már nem láttak, lelassítottam, alig kaptam levegőt .A többi kilométert szó szerint kínlódva futottam. Az ötödik kilométer után már  átkoztam a versenyt , az utat , azt , aki az egészet kitalálta és magamat, amiért belementem.
Ránéztem az órámra , 52 percnél jártam. És még jó másfél kilométer . Egy óra alatt már nem sikerül befutni . Bőven egy órán túl leszek ! Ilyen pocsék időre azért nem számítottam, mi lesz a csapattal , jól lehúzom az idejüket ! Elcsesztem az egészet ! Nem is néztem többet az órámra .
Aztán feltűnt az utolsó 500 méter , hatalmas bíztató tömeg , a befutóknak kiabáltak. Én meg a végelgyengülés határán . Ráadásul 1 órán túl. Legalábbis azt gondoltam. Mert az órámra rá sem mertem nézni.
Ezt jól elcsesztem. De ha már úgyis minden elveszett , legalább utoljára gyorsítsak bele, a többiek előtt ne szégyenkezzek és fussak a tőlem telhető leggyorsabban, nem baj, ha még össze is esek, úgyis itt a vége. .Különben is , mindegy már , az időn úgysem javíthatok . És rákapcsoltam . Mint a halálba menő az utolsó erejével. Nem törődtem semmivel . Hiszen már úgyis minden elveszett .
Hát akkor hajrá ! Meglepődtem. A lábaim maguktól vittek , mint a szél . Senki sem sprintelt le .Mindent kiengedtem, mindent elengedtem .Hiszen úgyis mindegy. A többi szuper mellettem futott ,épp olyan tempóban, mint én.
Egyik futótársam , aki a célnál akart fogadni , nem számított rá, hogy feltűnök és utólag azt mondta alig bírt velem lépést tartani .A váltótársam Isteni megérzésre előbb ment ki, mint ahogy megbeszéltük , ezért éppen odaért a váltáshoz. Minden erőmmel futottam , persze a belső szerveim nem bírták sokáig. Amikor feltűnt a cél , a zsigereim úgy görcsöltek , azt gondoltam , meg sem állok , irány az első szabad W.C !
Végül beértem , a görcsöt mintha elvágták volna , én meg csak támolyogtam, alig láttam , hol vagyok . Amikor szóhoz jutottam , mondtam a kísérőmnek,- Hát, az időt jól elszúrtam , nem sikerült 1 órán belül beérnem.
- Miről beszélsz ? - kérdezte .
 47 percet futottál ! Szuper időd lett, nem is számítottunk rá ! Nem akartam elhinni , megnéztem a századmásodpercet mutató óráját , pontosan 47 percet mutatott ...

Nem értettem semmit . Mi történt az idővel ? Útközben elromlott az órám ? Vajon mitől ? Előtte semmi baja nem volt . 52 perckor én még jópár utcasarokkal arrébb voltam .
Persze meg kellett volna nézni az órámat ,a beéréskor is, hogy mit mutat, de valahogy elfelejtkeztem róla .... 
Utólag büszke voltam az időmre, de hogy hogyan történhetett , hogy tényleg csak az én órám nem működött jól ,mai napig is talány .

Akármi történt is , azt hiszem a végső elszántság is sok mindent megváltoztathat  , felülírhat látszólagos valóságunkban, úgyhogy néha tényleg megáll  az idő , sőt tán még  meg is változhat  ...!