A Kung Fu


  Eredetét ahány forrás és iskola, annyi időre vezetik vissza. Azzal azonban mindenki egyetért, hogy igen messzi korokra kell visszatekintenünk. A kínai harci művészetek elemei, amelyet nyugaton népszerűen Kung Fu-nak neveznek, az újkőkorszakig vezethető vissza, mintegy négyezer évvel ezelőttig. A legendás Sárga Császárral, Huang Ti-vel kapcsolatosan maradtak fel szórványok, aki a klasszikus kínai birkózással küzdött meg ellenfelével Chi You-val és győzedelmeskedett. Ezután egyre több utalást, majd a későbbiekben írásos anyagot találhatunk egy megkülönböztetett harcos osztály létrejöttéről. Az biztos, hogy amikor Lao Tzu ( Lao-Ce ) és Konfucius született, már megvoltak a harci művészetek rendezett alapjai.
A Ch’in dinasztia uralkodása alatt hatalom féltésből tiltottak mindenféle harcművészetet. A következő Han uralkodó viszont engedélyezte újra a gyakorlást. A katonáknak kötelezővé tették a kézitusa és vívni tudás fejlesztését, s az egyszerű emberek a harci művészetek különböző formáit használták testedzés gyanánt.
  Függetlenül a legendáktól és hagyományoktól, meglehetősen bizonyos, hogy a fegyver nélküli önvédelem elveit a Ch’an buddhista vallásos gyakorlatok során dolgozták ki a hatodik században. A Szent Ember, akit a legtöbben a harci művészetek atyjának tekintenek Bodhidharma ( kínaiul F’u-t’i-ta mo vagy Da Mo ) isz. 448-527 körül élt. Indiai szerzetes volt, egy brahmán király harmadik fia, aki elhagyta szülőföldjét Indiát és Kínába ment, hogy ott terjessze a Buddha tanításait. Hitéleti munkájáról leginkább Wu császárral kapcsolatos kudarca maradt fent. A császár sok templomot építtetett, szanszkrit szent szövegeket fordíttatott le kínaira és érdemei elismeréseként a Szent Ember áldását kérte, hogy elérje a dicsőülést. Bodhidharma azonban sekélyes világi cselekedetei ellenére, s miatt megtagadta az áldást. Ekkor a császár elbocsátotta. Átkelve a Yangtze folyón Bodhidharma északra ment a Shao-Shi hegyre. Itt állt egy kolostor a Shaolin Ssu ( az Ifjú Erdő Temploma ). A fő apát azonban nem engedte a kolostorba a szerzetest, mert félt, hogy reformista elvei, miszerint a könyvekből való tanulást elutasította, felforgatják a kolostor életét. Bodhidharma nagyot csalódott, de nem távozott. A kolostor közelében maradt egy barlangban. Megoldást keresett.
Keresztbe tett lábakkal, ez a Ch’an ülés, elkezdett meditálni, a sziklafal felé fordulva. A legenda szerint kilenc évig meditált. Koncentrációja olyan mély volt, hogy meg tudta hallani a hangyák „rikoltozását”. Hogy naponta mennyi időt töltött így, vitatják. Életrajzi források szerint nagy, mélykék, szúrós szemei valóban szúrtak : erőteljes állandó pillantása mély lyukat fúrt a sziklafalba. Miután az apát látta a lyukakat nyilvánvalóvá vált előtte a magasabbrendű tekintély és Bodhidharma beléphetett a kolostor kapuin és ő lett a kínai Ch’an ősévé. Innen ered a Ch’an Buddhizmus, mely a későbbiekben Japánban Zen néven vált ismertté.
  A szigorú új apát megismervén a szerzeteseket nem tudta elnézni, hogy azok folyton elalszanak gyenge fizikai állapotuk miatt a meditáció próbái alatt. Felismerte, hogy a petyhüdt test akadályozza a lélek üdvösségére irányuló erőfeszítéseket, és elmagyarázta a szerzeteseknek, hogy test és lélek elválaszthatatlanok. Indiai „jógini múltjából” különféle gyakorlatokat írt elő, ahova beépítette az indiai küzdő rendszerekkel kapcsolatos ismereteit. Ez a helyben végzett gimnasztika lett aztán a legendás Shaolin Kung Fu alapja, amit a szerzetesek később írásba is foglaltak. Ezek : „ Az izomváltozás klasszikusa”, a „Csontvelőmosás” és „ A megvilágosodott tizennyolc kézmozdulat , A tizennyolc Lo Han Shou.
  Bodhidharma fő érdeklődése azonban a Ch’i kiművelésére irányult ( Ch’i – belső energia ), ezen belső energia fölötti irányítás megszerzésére, és arra, hogy ezt az energiát magasabb szintű szerzetesek kiformálására használja. A Ch’i, amely az éterből vagy az anyagból válik ki, a test életeleme, amely felfokozható a légzés szabályozása révén, amely állóképességet, jó közérzetet és lelki egyensúlyt hoz létre. Ezt a Ch’i-re helyezett hangsúlyt kell a mester legfőbb hatásának tekinteni a fegyver nélküli küzdőművészetekhez.  
  Életéhez legendák fűződnek, immunis volt a mérgekre és halála is legenda. Egyesek szerint 150 éves korában maga készítette méregtől halt meg, mások szerint 79 évet élt és egyszerűen semmivé vált. De van olyan forrás is ,amely szerint „dolga végeztével” egyszerűen Japánba utazott terjeszteni a Ch’a-nt, létrehozva a Zent. Mindenesetre az biztos, hogy nélküle más lenne ma a Kung Fu.  

Tao

  A következő meghatározó személy Lao Tzu ( Lao Ce ie.: 580-480 ). Fő műve a Tao Te King , Az Út és Hatalma. A taoizmus a buddhizmustól eltérően nem ígér felszabadító nirvánát. Nem ígér olyan üdvösséget, mely megmentené az embert a halál utáni élettől. A taoisták az életet nagy kincsnek tartják, mivel számukra az élet mindenek feletti gyönyörűséggé válik, miután biztosították azt a természet ritmusa szerinti áramlásban. Szerintük a Tao-nak nincsenek határai, léte örökké való. A Tao két erőből áll, amelyet a Yin és a Yang képvisel. A Yin-t jellemzi a sötétség negatív ereje, a hideg és az üresség. A Yang a pozitív energia, amely fényt és melegséget ad. Ezek egymásnak ellent mondanak, ugyanakkor kiegészítik egymást. Ez az örök kettősség, maga a Természet.
  Itt kapcsolódik össze a Kun Fu és a Tao. A Kung Fu nem olyan művészet, amit az erőszak kiterjesztésére hoztak létre. Arra tervezték, hogy reagáljunk a külső ellenséges erőre, de csak akkor, ha szükséges, ha a természet derűs nyugalmát veszélyezteti valami. A Kung Fu-t csak az élet természetes folyásának megőrzésére szabad felhasználni, arra, hogy a pusztító erőket kikerüljük, más irányba tereljük, semlegesítsük.
  Fizikai szempontból a taoizmus legnagyobb érdeme a kínai harcművészetek szempontjából a T’ai Chi Ch’uan létrehozása volt.

Tai Chi

  A Tai Chi nem más mint teljes egyensúlyi és izomellenőrzési rendszer, amely eredeti célja az volt, hogy fenntartsa az egészséget, megnyugtassa a szellemet és hosszú életet biztosítson. A harcművészeti módszereket később alakították ki, a gyakorlók igen magas fejlettségi szintjei számára. Ez olyan hatékonyra sikerült, hogy elismerten a belső energiás Tai Chi Chuan a hagyományos kínai harcművészetek egyik magas iskolájává vált. Jelentése „ Nagy Végső „ vagy „ Nagy Végérvényes”. „ A Nagy Végérvényes” nyugalmi állapotában nem létezik erő. Dinamikus nyugalmat birtokol, elmélete szerint a végső és legfőbb egyetemes minőség a puhaság.
  A taoista történelem egyik alig ismert alakja megkísérelte, hogy ezt a jótékony ismeretet átültesse a gyakorlatba. Egy taoista pap, név szerint CHANG SAN-FENG hozta létre állítólag a Tai Chi Chuant, a „ Nagy Végérvényes Ököl” elnevezésű gyakorlat rendszert és a későbbi harcművészetet. Chang San-feng születésének és halálának időpontja nem ismert.
Írások említik, hogy magas, erőteljes ember volt, súlyos szakállal. Fizikai tökéletességet keresett, sokat vándorolt. Tíz évet töltött a Shaolin kolostorban, ahol elsajátította a aCh’an-buddhista meditációt és önvédelmi művészetet. A Shaolin Ch’uan köztiszteletben álló mestere lett. Ennek ellenére úgy döntött, hogy visszavonul a zöldellő Wu Tang hegységbe. A Wu Tang hegység a visszavonult taoisták kedvenc remetesége volt.
  A legenda szerint Chang a kunyhója előtt elmélkedett, amikor észrevette, hogy egy kígyó összetekeredett testtel és felemelt fejjel sziszegett egy héja felé, aki egy ágon ült. A madár lecsapott, könnyű zsákmányt remélve. Karmaival próbálta leszorítani a kígyót, miközben erős csőrével folyamatosan támadta. A kígyó következetesen kivédett minden támadást azáltal, hogy körmozgás - szerű tekeredésével és fejének lengésével sorra elkerülte a halálos csapásokat. A kígyó megpróbálta farkát a madár nyakára tekerni, de az jobb szárnyával kivédte a támadást, és újra lecsapott. A kígyó azonban folytonos hullámzó mozgásával és spirális tekeredéseivel soha nem nyújtott biztos célpontot a ragadozónak. A madár elfáradt a folytonos rohamoktól és mozgása átmenetileg kiegyensúlyozatlanná vált. Ebben a pillanatban a kígyó összetekeredett formájából ostorszerűen odacsapott. A csapás pontos és halálos volt. Chang figyelte az élet-halál harcot és rájött, hogyan győzi le az engedékeny a nálánál sokkal nagyobb erőt. A Shaolin harcművészet ismeretében elkezdte tanulmányozni a kígyó és a madár küzdelmét, a felhők fodrozódását és a szél által hajlítgatott fák mozgását, majd kialakította gyakorlat rendszerét.  

Ennyit a Tai Chi történelmének kezdetéről. A folytatás már a harcművészeti ág egyre inkább markánssá válása, de az már egy másik fejezet lesz.

Huszi 2009